Túl erős volt nekünk a Szeged

November 30-án a Lehel Kosársuli U14-es vegyes lány csapata a megyei leány serdülő bajnokság keretében a Szeged B együttesét fogadta.

A szegediek ellen az első két negyedben még tudták tartani a mieink, ám a nagyszünetet követően az ellenfél jelentős fölénybe került. Sajnos elég sok volt az eladott labda és a pontszerzés sem ment igazán kosarasainknak. A hibák ellenére egyre több jó és szép megoldást láthattunk csapatunktól, ami biztató a következő mérkőzések kapcsán.

Lehel Kosársuli- Szeged B 32:62 (10: 18, 8:11, 8:16, 6:17)

Dobók: Gulyás B. 11p, Liszi V. 6p, Tóth L.  4p, Kiss Zs. 3p, Kátai A. 2, Baranyi P. 2, Pernyész G. 2, Gulyás A. 2

Ignécziné Erika, edző: – Sok új játékossal bővültünk az elmúlt időben, így most ezen a hazai mérkőzésen ők is lehetőséget kaptak a játékra. Volt sok szép megmozdulás, melyek látványos kosarakkal fejeződtek be, sok összjáték, gyors indítás. A védekezésben még fejlődnünk kell, a következő edzéseken erre helyezzük majd a hangsúlyt. Gratulálok a csapatomnak!  Köszönet a szülőknek a szurkolásért!