U12-es csapatunk nem tudott győzni Szolnokon

2018.03.13-án, Szolnokon a Szecska Szöcskék vk. ellen lépett pályára Treba-Kovács János U12-es együttese a Megyei Gyermek Bajnokság keretein belül.

A mérkőzés első kosarát a hazaiak szerezték (2-0), amire a mieink válaszként szintén egy duplával feleltek (2-2). Ezt követően azonban nem a mi perceink következtek, a vendéglátók nagyon elkapták a fonalat és a 7. percre egészen 10-2-re húztak el tőlünk. Ebből a 8 egységnyi különbségből a szakasz végéig 2 pontot faragtak ifjú tehetségeink, ezáltal 10-4-ről vághattak neki a csapatok az újabb etapnak.

Ahol két perc elteltével a szolnokiak kétszámjegyűre tornázták fel előnyüket (15-5), majd a továbbiakban együttesünk tudott 10 egységen belülre kapaszkodni a 14. percre (19-10). A folytatásban mindkét oldalon jól fejezték be akcióikat a felek, így a félidőben 30-18-ra vezettek a pályaválasztók.


A harmadik 10 perc sajnos nem a mi szánk íze szerint alakult, mivel megyebeli riválisunk 5 perc elteltével 38-20-ra alakította az állást. Treba-Kovács János gárdája igyekezett csökkenteni a hátrányán, azonban a játékrész második felében nem tudott közelebb zárkózni vetélytársához, ennek következtében pedig 42-22-ről jöhetett a befejező felvonás.


Amelyben szintén mindent megtettünk, de a negyed derekán ezzel együtt is 51-29-re vezettek a szolnokiak, akik a későbbiekben sem lassítottak a tempón, így végül 56-31 arányban nyerték meg a mérkőzést.

Szecska Szöcskék vk. – Lehel Kosársuli 56-31
(10-4, 20-14, 12-4, 14-9)
Szolnok

Jászberény: Kovács-Rékasi Sz. 9, Csabai B. 8, Horti B. 5, Tóth A. 5/3, Sárközy Zs. 2, Stomfai M. 1, Janusek M. 1, Durucz D. -, Sas B. -, László M. , Lékó Zs. -.