U20-as csapatunk 10 ponttal győzött a székesfehérváriak ellen!

Lo Elhadji Malick U20-as gárdája a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára a mai napon.

Székesfehérvári triplával indult a találkozó (0-3), amire a mieink Lőrincz kettesével feleltek (2-3). Ezután Kuttor volt eredményes (2-5), ellenben Kaszás duplájával, valamint Szabó középtávolijával 6-5-re már mi vezettünk a 3. percben. A következő percekben egyik oldalon sem találtak a gyűrűbe a csapatok, azonban ezt a gólcsendet Lőrincz két kosara törte meg, ezáltal a negyed derekán 5 egységgel léptünk el a vendégektől (10-5). A folytatásban mindkét oldalon egy-egy jó támadást láthattak a kilátogató szurkolók (13-7), majd az etap utolsó percének kezdetén 13-10-re tudtak zárkózni a Fejér megyeiek. Szerencsére a játékrész végén Lőrincz célzott nagyszerűen, 15-10-ről vághattunk neki ezzel a második szakasznak.

Amely etap nagy adok-kapokkal vette kezdetét, amiből a mieink jöttek ki jobban, ennek értelmében pedig 5 perc elteltével 25-15-re növeltük előnyünket. Ezt követően ellenfelünk fújt riadót, és a 17. percre 25-21-re közelített meg minket. Nem ijedtünk meg, sőt a legjobbkor jött számunkra Répási, illetve Szabó triplája, amelynek köszönhetően újfent kétszámjegyűre tornáztuk a különbséget (31-21). Vetélytársunk igyekezett faragni hátrányán, ellenben Lo Elhadji Malick kosarasai rendre nagyszerűen fejezték be támadásaikat, így a félidőben 35-25-ös jászberényi vezetést mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedet egy 5-0-ás rohammal nyitottuk (40-25), majd a székesfehérváriak Kuttor két akciójával kapaszkodtak vissza (40-29). A későbbiekben aztán 9 egységre csökkentették a differenciát a Fejér megyeiek (42-33), de Szabó távolijával újra több, mint 10 ponttal vezettünk a 26. percben (44-33). Ennek ellenére a továbbiakban többször is tízen belülre jöttek a vendégek, de a mieinknek mindenre volt válaszuk, ily módon 53-39-nél ért véget a harmadik 10 perc.

A negyedik felvonásban 3 percet követően még mindig 13 pont volt a felek között (59-46), ugyanakkor Varga pontjaival ismét a nyomunkba eredt az Alba Fehérvár (59-49). Ekkor viszont a mieink fogtak jó ritmust, és Novák, Kaszás, illetve Szigedi pontjaival 66-49-re alakították az állást a 36. percre. A hátralévő időben ismét utánunk eredtek a vendégek, ám Lo Elhadji Malick tanítványai jól állták a sarat, és az összecsapás végéig 10 egységet meg is őriztek előnyükből, aminek köszönhetően végül 72-62 arányban nyerték meg a mérkőzést.

JP AUTO-JKSE U20 – ALBA FEHÉRVÁR U20 72-62
(15-10, 20-15, 18-14, 19-23)
Jászberény

Jászberény: Lőrincz 18, Szigedi 16/3, Novák 11, Répási 11/9, Szabó 10/6, Kaszás 4, Harnos 2.