U20-as csapatunk nem tudott győzni a szombathelyiek ellen


Kosársuli

Vasárnap a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára Lo Elhadji Malick együttese.

Amely mérkőzés eleje nagy adok-kapokkal vette kezdetét, de 5 perc elteltével a mieink vezettek 11-10-re. A későbbiekben aztán lendületbe jöttek a vendégek és a negyed végére 5 ponttal húztak el tőlünk (19-24).

A második 10 perc nem a mi szánk íze szerint alakult, a 15. percben már 10 pont fölé tornázták a differenciát a sárga-feketék. Együttesünk próbált közelebb jönni, ám a félidőig egészen 20 egységig növelték előnyüket a Vas megyeiek (24-44).

A harmadik játékrész első felében 1 pontot tudtunk faragni hátrányunkon (36-55), ugyanakkor a szakasz utolsó percére újra 20 ponttal jártak előttünk a szombathelyiek (43-63).

A befejező etapban is igyekeztünk csökkenteni a különbségen, mégis a sárga-feketék rendre jól fejezték be akcióikat, így végül 57-86 arányú vereséget szenvedett csapatunk a mérkőzés végén.

JP AUTO-JKSE – FALCO KC SZOMBATHELY 57-86
(19-24, 5-20, 19-19, 14-23)
Jászberény

Jászberény: Nyíri D. 13, Szappanos M. 13/3, Ondima O. 12, Molnár A. 10, Szigedi B. 7/3, Répási R. 2, Orbán R. -, Szabó M. -.

Ezzel a mérkőzéssel csapatunk számára befejeződtek a küzdelmek. Lo Elhadji Malick gárdája 4 győzelemmel és 22 vereséggel a 13. helyen végzett az U20-as bajnokságban.