U20-as csapatunk nem tudott győzni a legutóbbi játéknapon


Kosársuli

Lo Elhadji Malick együttese szombaton a felnőtt mérkőzés előtt fogadta hazai pályán a Vasas Budapest csapatát.

Amely összecsapás elején a vendégek jöttek lendületbe és 5 perc után 5-10-re vezettek. Lendületük egészen a negyed végéig megmaradt, olyannyira, hogy 9-24-re léptek el tőlünk az első etapot követően.

A második szakasz szoros játékot hozott, ám a mieink nem tudtak faragni hátrányukon, a fővárosiak továbbra is őrizték előnyüket, amihez a félidőig még 1 egységet hozzá is tudtak tenni (23-39).

A harmadik játékrész elején a budapestiek ismét elkapták a ritmust, és a negyed derekára 24 pontra tornázták fel a különbséget (32-56). Csapatunk próbált zárkózni, ám a piros-kékeknél rendre volt valaki, aki jól fejezte be az akciókat, így ez a különbség a felek között megmaradt a befejező 10 percre is (41-65).

Ahol mindent megtettünk, de közelebb jönnünk nem sikerült a fővárosi gárdához, így Saeed Armaghani alakulata végül 52-82 arányban nyerte meg a mérkőzést.

JP Auto-JKSE – Vasas Budapest 52-82
(9-24, 14-15, 18-26, 11-17)
Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok

Jászberény: Ondima 17/3, Molnár 16/6, Nyíri 8, Szigedi 4, Novák 4, Csesznyik 2, Mondi 1, Ágota -, Szabó -, Orbán -.