U20-as csapatunk nem tudott győzni a szolnokiak ellen

Lo Elhadji Malick együttese vasárnap a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára.

Szolnoki kosárral indult a mérkőzés (0-2), amire Szabó révén válaszolt együttesünk (2-2). Ezt követően ugyanakkor a vendégek fújtak riadók, és jó akcióikkal 2-18-ra léptek el tőlünk a 6. perc végére. Ekkor Répási küldött a helyére egy triplát (5-18), ám ennél közelebb kerülnünk nem sikerült megyebeli riválisunkhoz, ennek következtében pedig 8-26-nál ért véget az első etap.

A második negyed pontgazdag játékot hozott, ugyanakkor 5 perc elteltével még mindig 17 egységgel vezetett ellenfelünk (18-35). Csapatunk igyekezett faragni hátrányán, de a piros-feketék a későbbiekben 20 egység fölé hizlalták a különbséget, ezáltal a félidőben 29-52-es szolnoki vezetést mutatott az eredményjelző.

A harmadik szakasz sajnos nem a mi szánk íze szerint alakult, mivel 4 perc után már 33-64-re húztak el tőlünk a szolnokiak. Lo Elhadji Malick gárdája próbált csökkenteni a differencián, azonban a vendégek újfent elkapták a fonalat, és a játékrész végére 39-76-ra alakították az állást.

Megyebeli riválisunk lendülete a befejező 10 percben is megmaradt, így végül hiába tettek meg mindent a mieink az összecsapás során, végül 47-93 arányú vereséget szenvedtek a mérkőzés végén.

JP AUTO-JKSE U20 – SZOLNOKI OLAJ KK U20 47-93
(8-26, 21-26, 10-24, 8-17)

Jászberény

Jászberény: Szabó 14/3, Répási 9/3, Szigedi 8, Urbán 6, Kaszás 4, Novák 3, Kovács 2, Babucs 1, Beszteri -, Gulyás -, Andó -.