U20-as csapatunk nem tudott nyerni az első bajnoki fordulóban

U20-as csapatunk a bajnokság első fordulójában hazai pályán fogadta a mai napon az Atomerőmű SE gárdáját.

Már a mérkőzés első negyedében nagy adok-kapok vette kezdetét, amiből a vendégek jöttek ki jobban, ezáltal 10 percet követően 9 pont volt a különbség a felek között (16-25).

A második etapban igyekeztek a mieink faragni hátrányukon, azonban a paksiak ebben a játékrészben nagyon elkapták a fonalat, amelynek következtében 24-52-re húztak el tőlünk a félidőre.

A szünet után próbált Lo Elhadji Malick együttese közelebb jönni, azonban a harmadik szakasz is a piros-kékeknek sikerült jobban, így 40-81-nél nézhettek egymás szemébe az együttesek a befejező intervallum előtt.

Ahol mindent megtettek a jászberényi fiúk, ugyanakkor a szoros negyed ellenére nem tudott csökkenteni a differencián U20-as csapatunk, ennek köszönhetően pedig 57-102 arányú paksi győzelemmel zárult az összecsapás.

JP Auto-JKSE U20 – Atomerőmű SE U20 57-102
(16-25, 8-27, 16-29, 17-21)
Jászberény

Jászberény: Novák Á. 15/9, Lőrincz M. 11/9, Mondi R. 11, Szigedi B. 9/3, Kraxner K. 4, Kovács Á. 3/3, Csesznyik M. 2, Ország B. 2, Szabó M. -, Andó B. -, Babucs N. -.