U20-as csapatunknak nem ment a székesfehérváriak ellen


Lo Elhadji Malick gárdája a mai napon Székesfehérváron a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára.

Az összecsapás nem indult jól a mi szempontunkból, mivel a házigazdák jó akcióiknak köszönhetően már a találkozó első negyedében több, mint 20 egységgel léptek el csapatunktól (34-8).

A folytatásban sem változott a játék képe, együttesünk igyekezett faragni hátrányán, azonban a hazaiak továbbra is jó ritmusban játszottak, ezáltal a félidőben 62-19 volt az állás.

A differencián csökkenteni a harmadik 10 percben is próbáltak a jászberényi fiúk, ugyanakkor az Alba Fehérvár játékosai ebben a periódusban is remekül fejezték be támadásaikat, így 89-32-re nőtt a különbség a felek között a befejező szakasz előtt.

Az utolsó felvonás aztán ismét a vendéglátóknak sikerült jobban, akik így végül 116-51 arányban nyerték meg a mérkőzést.

ALBA FEHÉRVÁR U20 – JP AUTO-JKSE U20 116-51
(34-8, 28-11, 27-13, 27-19)
Székesfehérvár

Jászberény: Szabó M. 16/9, Mondi R. 11, Kaszás M. 8, Vas-Teplán M. 4, Novák Á. 4, Szigedi B. 3, Kovács Á. 3, Andó B. 2, Babucs N. -.