U20-as csapatunknak nem sikerült győzni a pécsiek ellen


Kosársuli

Lo Elhadji Malick gárdája kedden a felnőtt mérkőzést megelőzően lépett pályára Pécsen.

A mérkőzés Dragasevic hármasával indult, amire Ágota közelijével tudtunk válaszolni (3-2). Ezután lendületbe jöttek a párducok, és 9 pontot szereztek zsinórban (12-2), amit Molnár büntetőjével szakítottunk meg a 3. percben (12-3). A negyed derekán tovább növelték előnyüket a pécsiek (23-5), míg az etap végére ezt a különbséget 25 egységre tornázták fel (39-14).

A második játékrészben sem változott a játék képe, próbáltunk faragni hátrányunkon, de a vendéglátók rendre jól fejezték be támadásaikat, 5 perc elteltével pedig 50-21-re vezettek. Amely differenciához a pályaválasztók a szünetig még 10 egységet tettek hozzá, 66-27-nél mehettek a felek ezzel pihenőre.

A harmadik 10 percben már 40 pont is volt az együttesek között, ám csapatunk főleg Molnár és Ondima kosarainak köszönhetően 76-46-ra zárkózott a 27. percre. A folytatás aztán a Baranya megyeieknek sikerült jobban, akik a negyed végére 87-51-re alakították az állást.

A befejező szakasz újra küzdelmes játékot hozott, amely játékrészt végül 5 egységgel nyertek meg a hazaiak, csapatunk mindent megtett, de végül 112-71 arányú vereséget szenvedett a mérkőzés végén.

PVSK-PANNONPOWER – JP AUTO-JKSE 112-71
(39-14, 27-13, 21-24, 25-20)
Pécs

Jászberény: Molnár A. 41/21, Ondima O. 11/6, Nyíri D. 8, Szigedi 7, Novák Á. 2, Ágota P. 2, Mondi R. -, Szabó M. -, Orbán R. -.