U20-as vereség a soproniak ellen

Lo Elhadji Malick csapata a mai napon Sopronban a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára.

A mérkőzés a hazaiak számára indult jobban, mivel jó akcióiknak köszönhetően kétszámjegyű különbséget tudtak összehozni a mieinkkel szemben 10 perc elteltével (26-11).

A második etapban igyekezett faragni hátrányán Lo Elhadji Malick legénysége, azonban a vendéglátóknak mindenre volt válaszuk, ennek köszönhetően ez a játékrész döntetlen állással ért véget, így a félidőben továbbra is a soproniaknál volt az előny (48-33).

A harmadik periódus is nagy csatát hozott, együttesünk igyekezett közelebb kerülni a Győr-Moson-Sopron megyeiekhez, ugyanakkor ebben a ciklusban is a pályaválasztók akarata érvényesült, ezáltal tovább nőtt a különbség a felek között az utolsó szakasz előtt (67-47).

A befejező felvonás az előző intervallumhoz hasonlóan alakult, a mieink mindent megtettek, de végül 85-69 arányú soproni győzelemmel ért véget az összecsapás.

SOPRON KC U20-JP AUTO-JKSE U20 85-59
(26-11, 22-22, 19-14, 18-12)
Sopron

Jászberény: Novák Á. 17, Mondi R. 15, Szabó M. 14/3, Kovács Á. 7/3, Szigedi B. 4, Vas-Teplán M. 2, Gulyás L. -, Andó B. -, Babucs N. -, Beszteri D. -.