U20-as csapatunk nem tudott győzni a debreceniek ellen

Lo Elhadji Malick fiai pénteken a felnőtt mérkőzés előtt léptek pályára.

A mérkőzés első pontjait a vendégek szerezték (0-2), amire a mieink egy büntetővel tudtak felelni (1-2). Ezután kétszer fejezték be jól támadásaikat a debreceniek (1-6), míg mi Kaszás révén próbáltunk zárkózni (3-6). A továbbiakban aztán a Hajdú-Bihar megyeiek kapták el a fonalat és a negyed derekára 10 egység fölé tornázták a különbséget (5-16). Ez a differencia az első etap végére 17 pontra nőtt, 18-35-ről folytathatták a felek.

A második 10 percet Szabó kettesével, valamint Lőrincz triplájával indítottuk (23-35), ám ellenfelünk újra lendületbe jött és a 15. percre 25-44-re húzott el tőlünk. Ekkor azonban egy 5-0-ás rohanást produkált Lo Elhadji Malick együttese (30-44), de ennél közelebb jönnünk csak a félidő végére sikerült, 35-46-nál mehettek a csapatok a szünetre.

A harmadik etap nagyon nem a mi szánk íze szerint alakult, ebben a játékrészben nagyon jó ritmust fogtak a debreceniek és 5 perc elteltével 37-52-re alakították az állást. Igyekeztünk faragni hátrányunkon, ám a vendégek a későbbiekben is pontosan céloztak támadásban, így a befejező szakasz előtt 20 egység fölé tornázták vezetésüket (40-66).

Az utolsó negyed sajnos megint csak nem rólunk szólt, a Hajdú-Bihar megyeiek újra jó ritmust fogtak és a 35. percre egészen 42-82-re húztak el tőlünk. A továbbiakban is mindent megtettek a mieink, azonban végül 52-101 arányú vereséget szenvedtek a mérkőzés végén.

JP AUTO-JKSE U20 – DEAC U20 52-101
(18-35, 17-11, 5-20, 12-35)
Jászberény

Jászberény: Kovács 10, Szigedi 10/3, Szabó 10/3, Lőrincz 9/3, Kaszás 8, Ország 3/3, Répási 2, Babucs -, Urbán -.