U20-as csapatunknak nem ment a szombathelyiek ellen

Lo Elhadji Malick csapata a tegnapi napon lépett pályára Szombathelyen a felnőtt mérkőzés előtt.

6-0-ás hazai rohanással indult a mérkőzés (6-0), amit Kovács közelije zárt le (6-2). Ezután 5 perc elteltével 12-4-re húztak el a házigazdák tőlünk. Igyekeztünk zárkózni, ám a 8. percben még mindig 7 egységgel jártak előttünk a szombathelyiek (16-9). Akik aztán az etap végére tovább növelték előnyüket 21-12-nél ért véget az első 10 perc.

A második szakaszban Lőrincz duplájával kapaszkodtunk vissza 21-14-re, majd a sárga-feketék fújtak riadót és a negyed derekára egészen 34-17-ig léptek el a mieinktől. Csapatunk próbált csökkenteni hátrányán, de később a különbség már 20 egységre nőtt a felek között a 17. percben (39-19). Ez a differencia nagyjából a félidőre is megmaradt, így 46-27-nél mehettek az együttesek a szünetre.

A harmadik negyed sajnos nem a mi szánk íze szerint alakult, a vendéglátók nagyon lendületbe jöttek, és 5 percet követően 30 pontra tornázták előnyüket (59-29). Lendületük a játékrész további részében is megmaradt, ezáltal 78-29-ről jöhetett a folytatás.

Ahol szintén mindent megtettek a mieink, de nem tudtak csökkenteni hátrányukon, így a mérkőzés végén végül 105-43 arányú vereséget szenvedtek.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely U20 – JP Auto – JKSE U20 105-43
(21-12, 25-15, 32-2, 27-14)
Szombathely


Jászberény: Lőrincz 21/3, Kovács 7, Répási 6/3, Szabó 4, Ország 3/3, Szigedi 2, Andó -, Babucs -, Harnos -, Kaszás -.