U20-as csapatunknak nem sikerült győzni hazai pályán


U20

Lo Elhadji Malick gárdája szerdán a felnőtt mérkőzés előtt fogadta hazai pályán az U20-as bajnokságban második helyen álló Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesét.

9 szombathelyi ponttal vette kezdetét az összecsapás, amit a 2. percben Lőrincz kettesével szakítottunk meg (2-9). Később 10 egységen felülre tornázták előnyüket a Vas megyeiek (4-15), mégis Szigedi és Mondi révén 7-15-re jöttünk vissza a negyed derekára. Ekkor aztán a vendégek fogtak jó ritmust, amivel 10-22-re húztak el tőlünk a 7. percben. Próbáltunk zárkózni, ám ezzel együtt is a 9. percre 17 pontos szombathelyi vezetést mutatott az eredményjelző (15-32). A játékrész utolsó két kosara ugyanakkor a miénk volt, így 19-32-nél ért véget az első szakasz.

A második 10 perc elején mindkét oldalon egy-egy jó akciót láthattunk (21-34), majd a sárga-feketék tudtak lendületbe jönni, amely után a 15. perc végére 23-39-re léptek meg a mieinktől. Együttesünk igyekezett csökkenteni hátrányán, azonban ellenfelünk a következő percekben sem lassított a tempóján, ennek köszönhetően pedig a 17. percben már 24 pont volt a felek között (24-48). Ez a különbség a szünetig tovább nőtt, 26-59-nél mehettek pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed valóságos pontzuhatagot hozott, ám közelebb jönnünk nem sikerült a Vas megyeiekhez, akik 5 perc elteltével 35-70-re vezettek. A folytatásban aztán 44-74-re alakítottuk az állást a 27. percre, ellenben az etap vége a vendégeknek sikerült jobban, 51-85-nél következhetett az utolsó periódus.

Amely sajnos nem a mi szájízünk szerint alakult, a szombathelyiek továbbra is jól fejezték be akcióikat, és a 35. percben már 35 ponttal jártak előttünk (63-98). A későbbiekben is mindent megtettünk, azonban a találkozó végén végül 69-116 arányú vereséget szenvedett csapatunk.

JP AUTO-JKSE – FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 69-116
(19-32, 7-27, 30-28, 13-29)
Jászberény, Bercsényi út

Jászberény: Szigedi 22, Lorincz 15/3, Ország 8/6, Novák 7/3, Mondi 7, Szabó 5/3, Kaszás 4, Harnos 1, Gulyás -, Beszteri -, Pásztor -.