U20-as együttesünknek nem sikerült győzni a pécsiek ellen

Lo Elhadji Malick gárdája a mai napon a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára.

Zsinórban 9 pécsi ponttal indult a mérkőzés, amit Szigedi kettese zárt le (2-9). A Baranya megyeiek lendülete ugyanakkor a továbbiakban is megmaradt, olyannyira, hogy a negyed derekára egészen 5-17-re léptek meg tőlünk. Ezt követően Novák büntetőjével faragtunk hátrányunkon (6-17), ezzel szemben a játékrész hátralevő részében a vendégek akarata érvényesült, így 7-27-nél jöhetett az újabb etap.

Ahol Szigedi duplájával csökkentettünk a különbségen (9-27), majd a pécsiek értékesítettek két büntetőt, amivel újra 20 egység volt az együttesek között (9-29). Később ismét Szigedi révén kapaszkodtunk vissza (13-31), azonban Porrogi hármasa után újból 20 ponton kívülre kerültünk 3 perc elteltével (13-34). Ezután mégis a mi perceink következtek, mivel Kaszás, Répási, valamint Szigedi vezérletével egy 7-2-es rohanást produkált együttesünk, aminek köszönhetően 20-36-ra zárkóztunk fel a 17. percre. A továbbiakban sajnos jó ritmust fogtak a fekete-fehérek, akik ezzel 22-52-re tudtak tőlünk elhúzni a következő negyed előtt.

A harmadik szakaszban nagy adok-kapok vette kezdetét, mégis 5 perc után még mindig 27-58 arányú vendég vezetést mutatott az eredményjelző. A mieink igyekeztek közelebb jönni ellenfelükhöz, ám vetélytársunknak mindenre volt válasza, ezáltal 36-64-nél nézhetett egymás szemébe a két gárda az utolsó felvonás előtt.

Amelynek elején a pécsiek nyomába eredtünk, Szigedi, illetve Répási pontjaival 40-67-re sikerült alakítanunk az állást a 33. percben. Ennek ellenére ezek után a Baranya megyeiek fújtak riadót, és 40-78-ra hizlalták előnyüket a 35. percre. Csapatunk a továbbiakban is mindent megtett, de végül 52-91 arányú vereséget szenvedett a mérkőzés végén.

JP Auto-JKSE U20 – PÉCSI VSK-VEOLIA U20 52-91
(7-27, 15-25, 14-12, 16-27)
Jászberény

Jászberény: Szigedi 24, Szabó 11/3, Répási 8/6, Kaszás 6, Novák 3, Beszteri -, Babucs -, Urbán -, Andó -, Gulyás -.

Kipontozódott: Novák (39.perc).