U20: Fiatal, fejlődőképes csapatunk van

 

A felnőttekhez hasonlóan kezdte a 2019/2020-as bajnoki szezont U20-as csapatunk is. A fiatalok alaposan megküzdöttek a soproniak ellen, s végül szoros küzdelemben maradtak alul.

Pedig nagyszerűen kezdődött számunkra a találkozó, hiszen az első tíz percben egyértelműen fölényben játszottak fiaink. A negyed közepén 13-8 volt az eredmény, s a különbséget még két ponttal növelte is csapatunk az első tíz perc végére (26-19). A második negyedben a vendégek védekezést váltottak és a zóna ellen a mieink nem találták az ellenszert. Ez az eredményben is tükröződött, mert a 7 pontos hátrányát nemcsak eltüntette, hanem 3 pontos előnyre változtatta a soproni csapat. A félidőben 44-47 volt az állás.

A nagyszünetet követően sem változott a játék képe. A harmadik tíz percben is a vendégek domináltak, és 8 pontra növelték előnyüket (63-71). Bár a záró játékrészben a mieink mindent megtettek a fordítás érdekében, a soproniak tartani tudták előnyüket és végül 89-81-re megnyerték a találkozót. Veresége ellenére dicséret illeti U20-as csapatunk tagjait, mert nagyot küzdöttek és nem sok hiányzott ahhoz, hogy győzelemmel kezdjék a szezont.

JKSE U20 – Sopron KC U20 81-89 (26-19, 18-28, 19-24, 18-18)

JKSE: Szőke Péter Soma 7, Vas-Teplán Miklós 22/9, Kovács Ákos 6, Répási Roland 7/3, Kaszás Márton 11. Csere: Mondi Richárd 8/3, Novák Áron Mihály 10, Tóth Tibor 3/3, Kovács Vilmos 7/3

Edző: Lo Elhadji Malick

Sopron KC: Schöll Richárd 17, Werner Viktor 15, Csátaljai Barna 16/9, Fazekas Csaba 27/12, Simon Balázs 10/3. Csere: Tabajdi Tege, Wilcsinszkí Ádám 2, Vámosi Dávid 2, Kiss Ágoston

Edző: Bors Miklós

Lo Elhadji Malick a találkozót követően érthetően nem volt túl vidám, hiszen a vereség sosem jó, de pozitívan látta a folytatást.

Lo Elhadji Malick: Sajnos felkészülésünk közel sem volt tökéletes. Nagyon sok munka vár még ránk, de fiatal a csapatunk, és a fiúk hajlandóak keményen dolgozni. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, de miután ellenfelünk átállt a zóna védekezésre, annak nem találtuk az ellenszerét. A következő hetekben ezen is dolgozunk, és biztos vagyok benne, hogy a mainál még sokkal többre is képesek vagyunk.

Reméljük, hogy fiataljaink a folytatásban igazolják majd edzőjük szavait, s egyre jobb formában játszva sok örömet okoznak majd az értük szurkolóknak.

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor