U20: nem adott esélyt a Körmend

Már az első negyedben 13 pontos előnyre tett szert az EGIS Körmend és a folytatásban növelni is tudta a különbséget.

Az U20-as bajnokság kilencedik fordulójában, Körmenden – a korábbi eredmények ismeretében – csak a tisztes helytállás lehetett a mieink célja. Helyzetünket nehezítette, hogy Szőke Soma ezúttal nem állt csapata rendelkezésére.

A papírformának megfelelően a hazaiak kezdtek jobban és tíz perc alatt 13 pontos előnyre tettek szeret. A 17 dobott ponttal még nem is lett volna olyan rossz, ám a kapott 30 soknak bizonyult. A félidő végére csak 3 ponttal nőtt a különbség, mert javult a védekezésünk (49-33).

A második félidőben csak úgy ahogy tudtuk a lépést tartani a hazaiakkal, akik sokkal jobb százalékkal dobtak és a lepattanózást 46-22-re 849 nyerték. Így csak az lehetett a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a végén a két csapat között. Nos, a körmendiek 38 ponttal nyerték meg a mérkőzést, de legalább a 100 kapott pontot elkerülték a mieink.

A nagy különbség a már említett lepattanózásból, valamint a dobáspontosságból adódott. Míg mi a 2 pontos közelieket 45%-kal dobtuk, addig a körmendiek 71%-kal. Nagy volt a különbség a triplák esetében is, hiszen mi   4 %-kal (1/23), a körmendiek 29%-kal (4/14) dobtak távolról.

EGIS Körmend U20 – Jászberényi KSE U20 95-57 (30-17, 19-16, 21-13, 25-11)

A JKSE pontszerzői: Mondi R. 19/3, Kaszás M. 16, Vas Teplán M. 9, Tóth T. 7, Kovács V. 6

Hajrá JKSE U20!

Szántai Tibor