U20: vereség a kecskemétiek ellen

A mai napon a felnőtt találkozó előtt lépett pályára Lo Elhadji Malick együttese.

A mérkőzés első negyede szoros játékot hozott, 10 perc elteltével minimális hátrányban voltak a mieink a kecskemétiekkel szemben (22-23).

A folytatásban az etap derekára 8 egységgel tudtak meglépni tőlünk a vendégek (26-34), csapatunk igyekezett zárkózni, azonban a lila-fehéreknek mindenre volt válaszuk, így a majd három triplányi differencia a szünetre is megmaradt a felek között (36-44).

A harmadik szakaszban az előző két periódushoz képest kevesebb pontot láthattak a kilátogató szurkolók, ugyanakkor a 25. percben már 43-54-re vezettek a Bács-Kiskun megyeiek. Fiatal kosarasaink próbáltak csökkenteni hátrányukon, ám a KTE-Duna Aszfalt játékosai továbbra is jól fejezték be akcióikat és a befejező intervallum előtt 49-61-re alakították az állást.

Az utolsó felvonásban aztán tovább nőtt a különbség a két gárda között és bár a mieink mindent megtettek, végül 66-86 arányú vereséget szenvedtek az összecsapás végén.

JP Auto-JKSE U20 – KTE-Duna Aszfalt U20 66-86
(22-23, 14-21, 13-17, 17-25)
Jászberény

Jászberény: Novák Á. 18, Lőrincz M. 14/6, Szigedi B. 13, Szabó M. 10/6, Répási R. 8, Kraxner K. 3, Beszteri D. -, Babucs N.-, Pásztor D. -, Andó B. -.