U20: Vereség Székesfehérváron


U20

Lo Elhadji Malick U20-as együttese szombaton a felnőtt mérkőzés előtt Székesfehérváron lépett pályára.

Az összecsapás első percében Mondi értékesített két büntetőből egyet, amivel mi szereztük meg vezetést a találkozó elején (0-1). A következő percekben aztán a székesfehérváriak produkáltak egy 10-0-ás sorozatot, amit Nyíri közelijével sikerült megtörnünk a 6. percben (10-3). Ezután ismét lendületbe jöttek a pályaválasztók, akik 21-5-re léptek el tőlünk a 7. percre. A mieink igyekeztek csökkenteni hátrányukon, ám legközelebb a Fejér megyeiekhez 24-12-nél tudtak kerülni, ezzel szemben az etap utolsó dobása a hazaiaké volt, 26-12-nél ért véget az első negyed.

A folytatásban nagy adok-kapok vette kezdetét, amiből a vendéglátók jöttek ki jobban, ennek következtében pedig 3 perc elteltével 33-16-ra húztak el tőlünk. Ekkor viszont nálunk Mondi és Szabó is betalált (33-21), de Góbi Henrik és Blahó Barnabás alakulata újfent nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, így a játékrész derekán 39-21-et mutatott az eredményjelző. Később Szigedi, Novák, Szabó, valamint Lőrincz kosaraival próbáltunk vetélytársunk nyomába eredni, azonban a 17. percben még mindig 15 pont volt a két gárda között (47-32). A félidőig további 4 egységgel toldotta meg ellenfelünk a vezetését, így 51-32-nél mehettek a csapatok a pihenőre.

A harmadik 10 perc elején a székesfehérváriak két akciót is jól fejeztek be, míg mi egyszer tudtunk eredményesek lenni (54-34). Ezt követően a Fejér megyeiek kapták el a fonalat és növelték előnyüket 20 egység fölé a 26. percre (62-36). Együttesünk Kaszás pontjaival faragott hátrányán (62-39), mégis ismét a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést és a szakasz végére 72-41-re alakították az állást.

A befejező etap első két percében mindkét oldalon jól céloztak a felek (76-45), majd Mondi, Lőrincz, valamint Novák több nagyszerű találatával 80-59-re jöttünk fel a 36. percre. A továbbiakban ugyanakkor a vendéglátók jól sáfárkodtak addig megszerzett előnyükkel, és bár hiába küzdöttek végig a mieink az egész mérkőzés során, végül 85-66 arányú vereséget szenvedtek a mérkőzés végén.

ALBA FEHÉRVÁR – JP AUTO-JKSE 85-66
(26-12, 25-20, 21-9, 13-25)
Székesfehérvár

Jászberény: Szabó 12/6, Mondi 11/3, Novák 10, Lőrincz 9/3, Nyíri 8, Szigedi 7, Kaszás 7, Urbán 2, Ország -, Beszteri -.