Újabb fontos mérkőzés előtt: a Kecskemét után a Szeged ellen is nyernünk kell!

A hétközi, szerdai forduló, meghozta első idegenbeli sikerünket, amely további önbizalmat adhat játékosinknak az alapszakasz utolsó öt fordulójára. A Kecskemét elleni siker igazán akkor ér nagyon sokat, ha szombaton hazai pályán a Szeged ellen is nyerni tudunk.

Közvetlen rivális érkezik hozzánk szombaton, amely éppen előttünk áll a tabellán. Azon a helyen, amely a rájátszásban még középházat ér, azaz, aki a 10 helyen zárja az alapszakaszt, annak már nem kell foglalkozni a kiesés rémével. Az marad a 11-14. helyezetteknek. Azaz, mindkét együttes számára nagyon fontos lesz a szombati találkozó.

A szegediek ellen sem túl jó a mérlegünk az NB I A-csoportjában. Az elmúlt évek során összesen 17 mérkőzést vívtunk velük, s a mérleg 4 győzelem és 13 vereség. Az A-csoportba jutásunkat követően, az első két évben, hazai pályán legyőztük a szegedieket (a 2011/2012-es és 2012/2013-as szezonban), majd hétszer egymás után a Tisza-partiak nyertek ellenünk. Legutóbb a 2015/2016-os idényben tudtunk ellenük kétszer nyerni hazai pályán (az alapszakaszban és az alsóházi rájátszásban), s az azóta rendezett újabb három találkozón vereséget szenvedtünk. Az idei szezonban, ősszel, Szegeden találkozott egymással a két együttes, s azt a mérkőzést 15 ponttal 85-70-re nyerték Andjelko Mandic tanítványai.

A szegedieknél komoly gondot okozott az a sérüléshullám, amely igencsak megnehezített a dolgukat. Nagy kérdés, hogy a háromhetes bajnoki szünet alatt hogyan alakult a sérültek állapota, lesz-e közülük olyan, aki pályára léphet ellenünk. A Naturtex hazai mérlege 6 győzelem és 3 vereség, míg idegenben 2 győzelem és 9 vereség. Azaz, idegenben nem túl acélos soros ellenfelünk, ám az figyelemre méltó, hogy legutóbb (a 20. fordulóban) Pakson győzött a Szedeák.

A találkozón az elsődleges célunk egyértelműen a győzelem megszerzése. A legjobb persze az lenne, ha 15 pontnál nagyobb különbségű sikert aratnánk, mert akkor az alapszakasz végén, egy esetleges pontazonosság esetén ebből mi jönnénk ki jobban. Csirics, Juhos, Boltics, Sulovics és Fortune neve jól cseng kosárlabdás berkekben, azaz nem lesz könnyű dolgunk. hazai pályán azonban, közönségünk segítségével, legyőzhetjük vetélytársunkat, s akkor teljesen nyílt lesz a küzdelem a 10. helyért. A középházból még akár a Kaposvár is kieshet, hiszen csak két győzelemmel áll előttünk, s egy hónapra kiesett sérülés miatt kezdő irányítójuk, Dunn.

Persze nincs sok értelme a számolgatásnak, inkább csak a következő feladatra kell koncentrálnunk, s járnunk a saját utunkat. Csapatunk jó formában van, s Kecskeméten többen is nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Reméljük így lesz ez szombaton a szegediek ellen is, akikkel szemben van mit javítanunk a mérlegünkön.

A 22. forduló menetrendje (2018. március 10. – szombat):

17.00 óra: DEAC – Sopron KC
18.00 óra: Zalakerámia-ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
18.00 óra: Szolnoki Olaj KK – EGIS Körmend
18.00 óra: PVSK-VEOLIA – Kaposvári KK
18.00 óra: MAFC – KTE-Duna Aszfalt
18.00 óra: Alba Fehérvár – Atomerőmű SE
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Naturtex-SZTE-Szedeák

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor