Válogatott: egy vereség és egy győzelem a VB-selejtezőn

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

A háromhetes bajnoki szünet első hétvégéjén a magyar Kupa 8-as döntőjét rendezték Debrecenben, majd a magyar válogatott játszott két világbajnoki selejtezőt.

A sportág számára egyáltalán nem mellékes, hogy a bajnoki és a nemzetközi küzdelmek során hogyan szerepelnek csapataink, hiszen az ő fejlődésük jó hatással lehet a magyar válogatott nemzetközi szereplésére is. Igaz persze az is, hogy a válogatott jó szereplése húzhatja magával a magyar csapatokat, s nem mindegy az se, hogy milyen a magyar kosárlabdázás nemzetközi megítélése sem.

A világbajnoki selejtezők első körében válogatottunk a litvánokkal, a lengyelekkel és a koszovóiakkal került egy csoportba. A csoportból az első három jut tovább, s ők viszik az egymás elleni eredményt magukkal. A következő körben egy másik csoport három tovább jutójával mérkőznek, s a 6-osd csoportból az első három jut tovább.

Amire előzetesen számítani lehetett, a koszovóiak legyőzése egyik csapatnak sem okoz különösebb gondot, tehát a három továbbjutó a litván, a lengyel és a magyar válogatott lesz. E három együttes egymás elleni eredményei azonban a későbbieket is meghatározhatják.

A magyar válogatott a koszovóiakat idehaza legyőzte, majd Lengyelországban 10 pontos vereséget szenvedett, Ezt követően, az elmúlt héten pénteken, Litvániában lépett pályára válogatottunk. A csoport toronymagas esélyesének tartott litvánok ellen remekül játszottak Vojvodáék és végig nagy küzdelemre késztették ellenfelüket.

Litvánia – Magyarország 80–75 (19–19, 22–18, 16–16, 23–22)

Litvánia: Seibutis 11/3, Girdziunas 6/6, Bendzius 10/6, Grigonis 13/6, Kairys 9. Csere: Juskevicius 2, Janavicius 5/3, Cepukaitis -, Giedraitis 12/9, Echodas 5, Lavrinovic 7/3, Zelionis -.

Magyarország: Ruják 6/6, Vojvoda 12/3, Benke 5/3, Allen 17/9, Keller 3. Csere: Kovács P. 2, Horti -, Govens 6, Perl 9, Eilingsfeld 15/6.

Kipontozódott: Grigonis (40. perc).

Három nappal a litvánok elleni mérkőzést követően hazai pályán a lengyeleket fogadtuk Szombathelyen. Bár ne sikerült tíz pontnál nagyobb különbségű győzelmet aratnunk, s így az egymás elleni eredmény holtverseny esetén a lengyeleknek kedvez, egy nagyon kemény összecsapáson sikerült megszerezni második győzelmünket.

Magyarország – Lengyelország 64–57 (12–14, 20–18, 24–12, 8–13)

Magyarország: Váradi 3/3, Vojvoda 11/3, Ferencz 3/3, Allen 5/3, Keller 2. Csere: Govens 15/9, Horti -, Benke -, Perl 16, Eilingsfeld 7/3, Tóth N. 2.

Lengyelország: Mat. Ponitka 20/3, Gielo 4, Koszarek 5/3, Gruszecki 11/3, Karnowski 6. Csere: Cel 2, Laczynszki -, Mar. Ponitka -, Zamosjki 2, Hrycaniuk -, Sokolowski 1, Wojciechowski 6.

A hétfői játéknap másik C-csoportbeli mérkőzésén a litvánok a papírformának megfelelően győzték le Koszovót.

Litvánia – Koszovó 106-50

A VB-selejtező C-csoportjának állása:

1. Litvánia 4 gy 0 v
2. Lengyelország 2 gy 2 v
3. Magyarország 2 gy 2 v
4. Koszovó 0 gy 4 v

Szántai Tibor