A bajnokság mai fordulójában Sopronban lépett pályára csapatunk.

A mérkőzés első három pontjait a Győr-Moson-Sopron megyeiek szerezték Johnson révén, amire mi válaszként Stamenkovics hármasával, valamint duplájával feleltünk (3-5). Ezután nagy adok-kapok kezdődött, amiből a házigazdák jöttek ki jobban, így 4 és fél perc elteltével 14-11-re vezettek. A következő percekben faragtunk hátrányunkon, Bazsó duplájával pedig 16-17-nél már nálunk volt az előny a hatodik percet követően. Az etap vége ugyanakkor a soproniaknak sikerült jobban, akik előbb utolértek minket, majd négy egységgel tudtak meglépni tőlünk az első 10 perc után (25-21).

A második negyed 6 hazai ponttal vette kezdetét, a mieink viszont Arrington által igyekeztek zárkózni (31-23). Ezt követően 10 egység fölé tornázta a különbséget az SKC gárdája (37-25), ám Bojics és Williams kosaraival 39-29-re alakítottuk az állást a 18. percben. A félidőig aztán újra lendületbe jött Dragan Alekszics legénysége, amely után 43-30-nál mehettek a felek a szünetre.

A harmadik etap elején többször is jól fejezték be támadásaikat a vendéglátók és a 14. percre 56-35-re húztak el tőlünk. A továbbiakban Bojics, valamint Arrington találataival próbáltunk közelebb jönni (58-39), ám a soproniak újra lendületbe jöttek, a befejező szakasz előtt pedig 72-42-re vezettek.

Az utolsó játékrészben szintén mindent megtett csapatunk, ám nem sikerült csökkentenünk a differenciát, így végül 99-62 arányú vereséget szenvedtünk.

Sopron KC – JP Auto-JKSE 99-62
(25-21, 18-9, 29-12, 27-20)
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Földházi T., Söjtöry T., Minár L. (Gencsev P.)

Sopron: Johnson 13/3, Ruják 8, Takács 8/6, Dufault 7/3, Spica 13. Cs.: Tóth G. 16/6, Myles 15, Kántor 8/6, Dénes 6, Mills 5/3, Lakosa -, Élő -.

Jászberény: Arrington 9/3, Williams 12, Brbaklics 5, Sztamenkovics 13/9, Bojics 13. Cs.: Bazsó 7/3, Cseh 3, Mándoki -, Czirbus -.