Visszavághatunk az újoncnak

A bajnokság 17. fordulójában ismét nagyon fontos mérkőzés előtt áll csapatunk. Az eredetileg tervezettnél egy nappal korábban, január 26-án, pénteken este a DEAC együttesét fogadjuk a Bercsényi úti játékcsarnokban.

Elég a tabellára tekinteni, s máris látszik, hogy milyen fontos lesz mindkét csapat számára a pénteki találkozó. Az újonc Debrecen remekül kezdte a szezont, s ennek köszönhetően 6 győzelemmel áll a tabellán. A mieink a rossz kezdés után az elmúlt év végén megkezdték a felzárkózást, s ha ezt a találkozót megnyerik, már csak egy győzelemre lesznek soros ellenfelüktől.

A két együttes alapszakaszbeli első mérkőzését Debrecenben a hazaiak nyerték 73-62-re, pedig a szünetben még a mieink vezettek 33-39-re. Azóta azonban mindkét együttes játékosállományában történtek változások. A debreceni mérkőzésen még nálunk szerepelt DeShields és Brown, akiktől azóta elköszöntünk, s helyüket Wallace és Nelson foglalta el. Érdekesség, hogy DeShields éppen a napokban szerződött a DEAC-hoz, azaz ősszel még jászberényi színekben a Debrecen ellen szerepelt, most pedig DEAC színekben a JP Auto-JKSE ellen léphet pályára.

A debreceniek a bajnok Alba Fehérvár elleni hazai vereséggel melegítettek a jászberényi mérkőzésre. Ez papírforma eredmény volt (65-83), s ez a megállapítás igaz a mieink körmendi eredményére is (65-85). Azaz, az előző fordulóban mindkét együttes magánál jóval erősebb gárda ellen lépett pályára. Most viszont közel azonos játékerejű ellenfél lesz a másik oldalon, s így kiegyenlítettebb találkozó várható. Az őszi mérkőzésen Sejfic volt a legeredményesebb a két csapatból 18 ponttal. A debrecenieknél viszont hárman is 17-17 pontot – Jones, Armwood és Lilov – szereztek.

A vendégeknél mindenképpen külön figyelmet érdemel Armwood és Lilov, valamint Farkas, Molnár és Velkey, akik képesek mérkőzéseket eldönteni, s most csatlakozott hozzájuk DeShields is. Ugyanakkor az is igaz, hogy legutóbbi öt mérkőzését mind elveszítette a debreceni együttes. Amíg viszont mi eddig csak hazai pályán szereztük győzelmünket, addig a vendégek háromszor nyertek hazai és háromszor idegenbeli pályán. Tehát nagyon oda kell figyelnünk a debreceniek elleni találkozón, mert győzelemmel tovább zárkózhatnánk az előttünk állókhoz, míg vereség esetén… No, erre inkább ne is gondoljunk.

A mieink a legutóbbi hazai mérkőzésen, a Kaposvár ellen nagyon jó teljesítményt nyújtottak, s Szombathelyen sem játszottunk alárendelt szerepet az egyik bajnokesélyes ellen. Egységes csapatmunkával, mellette egy-két-három kiemelkedő egyéni teljesítménnyel meglehet az újabb győzelem, melyhez persze kell a lelátóról jövő támogatás is.

A 17. forduló menetrendje:

január 26. – péntek

18.00 óra: Alba Fehérvár – Zalakerámi ZTE KK

19.00 óra: JP Auto-JKSE – DEAC

január 27. – szombat

18.00 óra: Egis Körmend – Kaposvári KK

18.00 óra: MAFC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

18.00 óra: PVSK-VEOLIA – Atomerőmű SE

19.00 óra: Sopron KC – KTE-Duna Aszfalt

Szántai Tibor