Zárjuk győzelemmel a 2017-es évet a MAFC ellen!

A soproniak elleni, karácsony előtti győzelmet követően, még szilveszter előtt lejátssza idei utolsó bajnoki mérkőzését csapatunk. A december 28-i, MAFC elleni összecsapáson ismét egy közvetlen vetélytárs ellen lépnek pályára fiaink, s hazai pályán mindenképpen nyernünk kell, hogy éppen soros ellenfelünket megelőzzük, s fellépjünk a 12. helyre.

Ez is olyan mérkőzés lesz, mint volt a soproniak elleni: csak a győzelem számít. Hogy milyen játékkal, milyen különbséggel nyerünk, igazán nem számít. A lényeg, hogy egy ponttal többet szerezzünk, mint ellenfelünk a találkozó során, s miénk legyen a győztesnek járó két bajnoki pont. Persze, ha ez még jó és látványos játékkal is párosulna, az lenne az igazi. Persze ehhez lesz néhány szava ellenfeleinknek s, hiszen a MAFC-nak ugyanolyan fontos ez a találkozó, mint nekünk.

A fővárosiak eddig hazai pályán kétszer – a Pécs és a Szeged ellen -, idegenben egyszer – a Sopron ellen – győztek, s így éppen megelőzik a Kecskemét és a Sopron ellen hazai környezetben győztes csapatunkat. Amennyiben legyőzzük ellenfelünket, úgy meg is előzzük őket. Utolsó öt bajnoki mérkőzéséből mindkét gárda 1-1-et nyert meg. Míg a mieink a Sopron elleni győzelemmel hangoltak az év végi találkozóra, addig a MAFC hazai pályán papírforma vereséget szenvedett a címvédő Alba Fehérvártól.

A legutóbbi három szezonban rendre találkozott egymással a két együttes az alapszakaszban és középszakaszban is, azaz négy mérkőzést is játszott egymással a két csapat. A tizenkét találkozóból kilenc ért véget a mieink sikerével. A MAFC csak egyszer tudott Jászberényben győzni. A két gárda, számunkra mindenképpen legemlékezetesebb összecsapását 2016 áprilisában Jászberényben játszotta a két együttes, amikor a mieink 118-90-re nyertek

2014/2015

Alapszakasz

JKSE – MAFC 84-74

MAFC – JKSE 91-87

Középszakasz

JKSE – MAFC 83-82

MAFC – JKSE 79-81

2015/2016

Alapszakasz

JKSE – MAFC 75-89

MAFC – JKSE 96-91

Középszakasz

JKSE – MAFC 118-92

MAFC – JKSE 80-87

2016/2017

Alapszakasz

JKSE – MAFC 79-63

MAFC – JKSE 58-60

Középszakasz

JKSE – MAFC 90-74

MAFC – JKSE 66-79

Hazai pályán mindenképpen a mieink számítanak esélyesnek, bár a vendégek egyelőre még előttünk állnak a tabellán. Egy meglehetősen viszontagságos, sok gonddal, problémával terhelt félévet zárhatnánk pozitívan, s ehhez „csak” a Sopron ellen látott csapatjátékra és szurkolóink biztatására lesz szükség. Várhatóan mindkét oldalon a rendelkezésre álló legjobb keret készül majd a mérkőzésre. Ami a hazai pálya mellett a mieink mellett szól, talán több bevethető játékosunk van, mint ellenfelünknek, azaz Nikola Lazics jobban gazdálkodhat majd a csere lehetőségekkel.

Szurkoljuk ki együtt ezt a nagyon fontos győzelmet, búcsúztassuk a 2017-es évet a MAFC elleni sikerrel!

A 13. forduló mérkőzései

2017. 12. 28. – csütörtök

18.00 óra: JP Auto-JKSE – MAFC

18.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olaj KK

18.00 óra: Sopron KC – PVSK-VEOLIA

18.30 óra: Alba Fehérvár – EGIS Körmend

18.30 óra: DEAC – KTE-Duna Aszfalt

2017. december 29. – péntek

18.00 óra: Falco Vulcano Energia KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák

Szántai Tibor