1 győzelem, 1 vereség megyei csapatunk mérlege az elmúlt két mérkőzésen

5 nap alatt kétszer is pályára lépett a Lehel Kosársuli együttese a megyei bajnokságban.

Először február 12-én, Cegléden volt jelenése Józsa Miklós gárdájának, ahol már az összecsapás elején sikerült ellépnünk a házigazdáktól (3-9), majd az 5. percben már 6-13-ra alakítottuk az állást. Ezt követően aztán a Pest megyeiek fújtak riadót, és zárkóztak fel 13-17-ig, azonban a játékrész vége a miénk volt, így 18-22-nél jöhetett az újabb etap.

Amelyben 4 percet követően 1 pontra kapaszkodtak vissza a ceglédiek (23-24), ám a folytatásban ismét erőre kaptunk, és a 18. percre 28-34-re léptünk meg a pályaválasztóktól. Ehhez az előnyhöz a félidőig további 2 egységet tettünk hozzá, amivel 32-40-re vezettünk a szünetben.

A harmadik 10 percben viszont a hazaiak jöttek lendületbe, akik néhány perc után előbb utolértek minket (42-42), majd a szakasz derekán már ők vezettek 47-42-re. Próbáltunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz, ám a Pest megyeiek rendre jól fejezték be akcióikat, ezáltal pedig 53-48-nál következhetett az utolsó felvonás.

Ahol nagy adok-kapok vette kezdetét, mégis 3 perc elteltével még mindig 60-56-ra vezettek a vendéglátók. Ennek ellenére Józsa Miklós fiai továbbra is a ceglédiek nyomában loholtak, azonban legközelebb vetélytársukhoz csak a 40. perc elején sikerült kerülniük, amikor is 68-68-nál egált mutatott az eredményjelző. Ennek ellenére a végjáték a hazai gárdának sikerült jobban, így végül kiélezett mérkőzésen 70-69 arányú vereséget szenvedett csapatunk.

Ceglédi KE II. – Lehel Kosársuli 70-69
(18-22,14-18,21-8,17-21)
Cegléd

Jászberény: Novák Á. 15, Szabó M. 13/9, Kovács Á. 12, Kaszás M. 11, Kraxner K. 7/3, Répási R. 6, Kovács V. 3, Szőke P. 2.

Javítási lehetőségre 4 nap múlva, február 16-án volt lehetőség, ekkor hazai pályán a Törökszentmiklósi KSE együttesét fogadta a Lehel Kosársuli.

4 törökszentmiklósi ponttal indult a mérkőzés (0-4), amire válaszként egy 7-0-ás rohammal felelt csapatunk (7-4). Ezt követően felváltva vezettek a felek, majd 12-12 után a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést és húztak el 20-15-re a 6. percben. Lendületünk az etap további részében is megmaradt, így előnyünket kétszámjegyűre hizlalva 30-19-re alakítottuk az állást a szakasz végére (30-19).

A második negyed elejét jól kezdtük, néhány perc elteltével 14 pontosra tornáztuk vezetésünket (38-24), azonban a játékrész derekára 10 egységre tudtak visszajönni a vendégek (38-28). Szerencsére ekkor Józsa Miklós tanítványai ismét elkapták a fonalat és egy 11-1-es sorozatot produkálva 49-29-re húztak el ellenfelüktől. Ez a differencia a félidőig számottevően nem változott, így 57-36-nál mehettek pihenőre az együttesek.

A harmadik etap viszonylag pontszegény játékot hozott, azonban 5 perc után még mindig több, mint 20 ponttal vezettek a mieink (66-44). A továbbiakban aztán jól sáfárkodott addig megszerzett előnyével együttesünk, ezáltal 72-50-nél nézhetett egymással szembe a két gárda a befejező felvonás előtt.

Ahol 2 perc elteltével 79-53-ra léptünk meg a törökszentmiklósiaktól, ugyanakkor ezután Szénási János fiainak percei következtek, akik 82-64-re tudtak felzárkózni a 36. percre. A vendégek a hátralévő időben tovább faragtak hátrányukon, azonban utolérni a mieinket nem sikerült nekik, így végül 85-72 arányú győzelemnek örülhettek a találkozó végén Józsa Miklós kosarasai.

Lehel Kosársuli – Törökszentmiklósi KSE 85-72
(30-19,27-17,15-14,13-22)
Jászberény

Jászberény: Szabó M. 22/12, Kovács Á. 17/9, Szőke P. 15/6, Kovács V. 11/3, Kaszás M. 11, Janusek D. 5/3, Kraxner K. 4, Czimmer B. -, Csesznyik M. -.