MENÜ
Nagyot küzdöttünk, de nem jött össze a bravúr Sopronban
A Jászberényi Kosárlabda Sportegyesület felnőtt csapata 92-83-as vereséget szenvedett szerda este a Sopron KC otthonában. Csapatunk erejét mutatja, hogy a félidei 30 pontos hátrányt sikerült azt utolsó negyedre 9 pontra csökkenteni és megnehezíteni a jobb erőt képviselő hazaiak dolgát.
Az első negyedben kiegyenlített játékot láthattunk, a hazaiaknál Thomson és Wideman is betalált, míg a berényi oldalról Brbaklics és Donaldson volt eredményes. A negyed vége 22-17 volt a vendéglátók javára.
A második etapban magasabb hőfokra kapcsolt a Sopron, Jogéla, Borisov és Schöll vezérletével sorra szerezték a kosarakat. Vendég pontok hiányában a negyed felére már 41-23-ra módosult az eredmény. Dillard triplájával és Wideman sikeres közelijével, valamint Thompson jól befejezett támadásainak köszönhetően tovább növelte előnyét Kosztasz Flevarakisz gárdája, így a nagyszünetben 56-26-ra vezettek a hazaiak.
A második játékrészben Donaldson triplájával és Milicevic sikeres kosaraival kezdtük meg a felzárkózást, de a hazaiak Borisov, Takács és Thompson pontjaival tartották az előnyüket. A negyed végére a 30 pontos hátrány 15-re csökkent, az eredmény 72-57 volt.
A záró etapban Donaldson, Radukics és Brbaklics sikeres támadásainak köszönhetően tovább csökkentettük a különbséget. Az utolsó percekben mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, azonban a magukra találó soproniak megőrizték a vezetésüket, így az esélyesebb hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Sopron KC – Jászberényi KSE 92-83 (22-17, 34-9, 16-31, 20-26)
Bajnokság, 2. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Benczur T., Minár L., Szilágyi B.
Sopron: Dillard 20/12, Thompson 26/3, Sitku -, Takács 3/3, Wideman 18, Csere: Csataljai -, Schöll 2, Borisov 15/3, Jogela 8/3, Halász -.
Jászberény: Penn 18/9, Donaldson 24/12, Katona 3/3, Radukics 11/3, Milicsevics 5/3, Csere: Filipovics 6, Füzi -, Brbaklics 16/6, Czirbus -, Ruják -.
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2. 5. p.: 11–7. 10. p.: 22–17. 12. p.: 27–21. 15. p.: 36–23. 18. p.: 49–26. 20. p.: 56–26. 22. p.: 56–30. 25. p.: 63–40. 28. p.: 68–51. 30. p.: 72–57. 32. p.: 77–62. 35. p.: 82–70. 38. p.: 89–78
Kipontozódott: Penn (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kosztasz Flevarakisz: – Elmondtam a játékosaimnak is, hogy az idény elején szerzett győzelmek most talán még többet érnek, mint a nagy diadalaink az előző bajnokság végén, mert nem tudunk úgy készülni, ahogyan szeretnénk, a csapatunk még nincs készen. Nem lehet hét játékost forgatva játszani, nagyobb rotációra lenne szükségünk. Nagyon tisztelem a Jászberényt, mert az első félidőben összeszedett hátrány után sem adta fel. Sokan azt hiszik, hogy könnyű egy ilyen első félidő után fenntartani ezt a teljesítményt, de nem az. A Jászberény kihasználta, hogy leeresztettünk, ám szerencsére megnyertük a mérkőzést. Az első félidőre büszkék lehetünk, a másodikból tanulnunk kell.
Miljan Curovic: – Nehéz mérkőzés volt, főleg a második negyed után. Nem is értem, mi történt ott, harmincnégy pontot kaptunk. Voltak ilyen problémáink a felkészülés alatt is, de az ilyen találkozókon tudjuk igazán megmutatni, hogy van tartásunk. Végig irányítani kell, ha nyerni akarunk, ezt most nem tettük meg, de végig küzdöttünk.
Füzi Róberték legközelebb vasárnap lépnek pályára, amikor is a Naturtex-SZTE-SZEDEÁK együttesét fogadják, 18 órakor a Bercsényi úti Sportcsarnokban.
A játéknap további eredményei:
Szolnoki Olajbányász – DEAC 88-76
Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 87-77
A bajnokság állása:
Fotó: Wölfinger Béla
created with