Tisztelt Szurkolóink!

Köszönjük a szépszámú előzetes regisztrációt a holnapi bajnoki mérkőzésünkre!

A beléptetés megelőzően, kérünk Mindenkit, hogy döntse el, hogy melyik szektorban kívánja megtekinteni a mérkőzést, mert a karszalagra olyan számozás kerül majd. Beléptetés után nem lesz lehetőség másik szektorba átmenni.

Mivel a mérkőzés hivatalos személyein túl, számos résztvevője lesz, már az U20-as mérkőzésnek is, ezért a Bercsényi úti Sportcsarnok befogadóképességét 700 főben maximalizáltuk.

Az egyes szektorok szurkolói befogadóképessége, figyelembe véve minden résztvevőt:

C – szektor: 162 fő

E – szektor: 228 fő

F-G szektor: 176 fő

H – szektor: 84 fő

Vendég: 50 fő

A járványügyi előírásokból fakadóan, számolni fogjuk a szurkolókat, hogy az egyes szektorokban ne legyen semmi fennakadás. Érkezési sorrendben tudjuk az embereket fogadni.

Úgy gondoljuk, hogy az előzetes regisztráció alapján mindenkinek fogunk tudni helyet biztosítani, azonban, ha a csarnok eléri a maximális befogadóképességét, akkor le kell állítanunk a belépést.

Az U20-as mérkőzés megtekintésére kizárólag a C – szektorban nyílik lehetőség. A fiatalok találkozója után nem lesz ki és beléptetés, azaz a felnőtt bajnokira már az ifjúsági meccs előtt megvásárolhatóak a jegyek.

Aki csak az U20-as mérkőzést kívánja megtekinteni, annak a mérkőzés befejezés után, el kell hagynia a csarnok területét.

NAGYON KÉRÜNK MINDENKIT, HOGY A SZOKÁSOS IDŐPONTJÁHOZ KÉPEST MINIMUM FÉL ÓRÁVAL ELŐBB ÉRKEZZEN MEG A CSARNOKHOZ, A FENNAKADÁS MENTES BELÉPTETÉS ÉRDEKÉBEN!

További információ, hogy a mérkőzésekre vonatkoznak majd a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének iránymutatásai, szabályai.

Az alábbi szabályok minden szurkolónak és résztvevőnek kötelező érvényűek hazai mérkőzéseinken:

  1. A belépés kizárólag az ahhoz a jegyhez kijelölt bejáraton lehetséges.
  2. Az elzárt területekre tilos a belépés!
  3. A belépéskor kézfertőtlenítő használata kötelező.
  4. Beléptetéskor testhőmérséklet – mérésen kell átesni, 37,5 C fokos testhőmérséklet fölött a belépés nem lesz engedélyezett.
  5. A sportcsarnok teljes területén kötelező a maszk használata (12 éves kor felett kötelező, de lehetőség szerint minden gyermeknek ajánlott)
  6. Lehetőség szerint törekedni kell a 1,5 méteres távolság betartására.
  7. A csarnok területén tilos az étel és italfogyasztás (kivétel a büfé mellett, erre kijelölt és elkerített terület lesz)
  8. A mérkőzések alatt tilos az érintkezés a játékosokkal, hivatalos személyzettel, rendőrökkel!

Kérünk minden Szurkolót, hogy NE jöjjön el a mérkőzésre, ha betegnek érzi magát, és a következő tüneteket észleli:

Köhögés, Hőemelkedés, Légszomj, Hidegrázás, Torokfájás, Ízérzékelés és szaglás elvesztése, Émelygés, Hasmenés, Hányinger

Kérjük továbbá, hogy az se jöjjön el a mérkőzésre, aki az elmúlt 15 napban Covid – 19 vírussal fertőzött vagy annak kontaktjával kapcsolatba kerülő személlyel érintkezett.

Köszönjük az együttműködést!

Hajrá JKSE!