Újabb Lehel Kosársuli győzelem a Felnőtt Megyei Bajnokságban

Vasárnap a Megyei Felnőtt Bajnokság legutóbbi játéknapján ismét hazai környezetben lépett pályára a Lehel Kosársuli.

A mieink ellenfele ezúttal a Szolnoki Olaj KK U23-as együttese volt, akik ellen csapatunk remekül kezdte a találkozót és pompás támadás befejezésekkel 9 egységnyi előnyt alakított ki az első 10 perc után (28-19).

A folytatásban ugyanakkor szoros játékot láthattak a kilátogató szurkolók, ám ebben a játékrészben is jobbak tudtak lenni kosarasaink a szolnokiaknál, ezáltal a félidőre kétszámjegyű különbség alakult ki a felek között (54-43).

A szünetet követően aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak Harkai Hunor edző játékosai és további 7 ponttal növelték meg addigi előnyüket, így a befejező szakasz előtt 83-65 volt az állás.

Az utolsó periódusban a Tisza-partiak kaptak erőre, azonban csak 5 egységet sikerült faragniuk hátrányukon, így a mérkőzés végül 109-96 arányú jászberényi győzelemmel ért véget.

Lehel Kosársuli – Szolnoki Olaj KK U23 109-96
(28-19, 26-24, 29-22, 26-31)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Kovács Á. 31, Kaszás M. 26, Vas-Teplán M. 18, Kovács V. 17, Szőke S. 14, Kövér Á. 3, Bogdán B. -, Répási R. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést:”Gratulálok az Szolnoki Olaj KK U23-as csapatának a harcias mérkőzéshez. Tartalékosan tudtunk kiállni az összecsapásra, betegség és kisebb sérüléseknek köszönhetően. A kisebb rotáció miatt a koncentrációnk is esett és több elkerülhető hibát vétettünk, amivel felhoztuk ellenfelünket a mérkőzés egyes szakaszaiban. Összességében dicséret illeti játékosaimat a teljesítményük miatt!