Több meglepetés is született a felnőtt NB I A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 20. fordulójában. Az egyhónapos bajnoki szünet volt akinek jól jött, s volt akinek nem. Fotó: Gémesi Balázs.
A válogatott Eb-selejtezői miatti szünetet követően a hétvégén a 21. fordulóval folytatódott az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság. Számunkra természetesen a legfontosabb mérkőzés a mieink Alba Fehérvár elleni találkozója volt, melyen bemutatkozott két új amerikai idegenlégiósunk, Brendon Penn és Ian Baker. Mindketten jól játszottak, csapatunk legjobbjai voltak, de amint arról már beszámoltunk, a két bajnoki pont sajnos így is Székesfehérvárra került.
Jászberényi KSE – Alba Fehérvár 82-95 (22-23, 12-31, 23-21, 25-20)
A 20. forduló első mérkőzését már hét közben lejátszották. Ezen a pécsiek nem akármilyen izgalmak közepette, kétszeri hosszabbítás után győzték le hazai pályán a jól játszó zalaegerszegieket. Egy olyan mérkőzés volt ez, melyen mindkét együttes megérdemelte volna a győzelmet, de a végén csak az egyik gárda nyerhetett.
PVSK-VEOLIA – Zalakerámia ZTE KK 119-114 (19-18, 21-17, 22-18, 28-27, 15-15, 14-9)
Bár a találkozó első negyedében a vendég Kaposvár szerzett 3 pontos előnyt, a folytatásban az Atomerőmű együttese végig irányította a játékot és biztos győzelmet aratott. A kaposváriak újabb vereségükkel egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Nagy a valószínűsége, hogy nem tudnak elkerülni az alsóházból.
Atomerőmű SE – Kaposvári KK 91-65 (18-21, 25-11, 24-19, 24-14)
Érvényesült a papírforma a szegediek debreceni vendégjátéka során. A hazaiak már az első negyedben 10 pontos előnyre tettek szert, s a különbség a találkozó végére 16 pontra nőtt.
DEAC – Naturtex-SZTE-Szedeák 94-78 (27-17, 19-19, 25-22, 23-20)
Három negyeden át nagyszerűen játszott és a záró 10 perc előtt még vezetett a Kecskemét Körmenden de az utolsó játékrészben a hazaiak 17 ponttal voltak jobbak ellenfelüknél, s ez a győzelmet jelentette számukra.
EGIS Körmend – KTE-Duna Aszfalt 83-68 (15-15, 23-22, 17-21, 28-11)
Nem kis meglepetés született Szolnokon, ahol az újonc Oroszlány immáron a szezon második egymás elleni mérkőzésén is legyőzte a Szolnokot. Az első félidőben fölényben játszottak a vendégek és a nagyszünetben 8 ponttal vezettek. A szolnokiak nagy hajrát nyitottak és át is vették egy rövid időre a vezetést a záró tíz percben, de a végére elfáradtak, s ezt az újonc játékosai remekül kihasználták.
Szolnok Olajbányász – OSE Lions 66-73 (17-21, 17-21, 17-11, 15-20)
A végére maradt a legnagyobb meglepetés. A listavezető Falco Sopronban végig fej-fej mellett haladt a házigazdákkal, majd a végén kénytelen volt megadni magát. A remekül küzdő házigazdák a tudósítások szerint megérdemelten győzték le a bajnokot, s ezzel megőrizték esélyüket, hogy elkerüljenek az alsóházból.
Sopron KC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 79-74 (20-21, 23-22, 15-15, 21-16)
A 20. forduló után a bajnokság állása:
- Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 17 gy 3 v
- EGIS Körmend 16 gy 4 v
- Atomerőmű SE 13 gy 7 v
- DEAC 12 gy 8 v
- Alba Fehérvár 11gy 9 v
- Szolnoki Olajbányász 11 gy 9 v
- PVSK-Veolia 11 gy 9 v
- Zalakerámia ZTE KK 10 gy 10 v
- OSE Lions 10 gy 10 v
- KTE-Duna Aszfalt 9 gy 11 v
- Sopron KC 8 gy 12 v
- Kaposvári KK 7 gy 14 v
- Naturtex-SZTE-Szedeák 4 gy 17 v
- Jászberényi KSE 2 gy 18 v
A Kaposvár és a Szeged 1-1 mérkőzéssel már többet játszott.
A 21. forduló menetrendje:
március 11. – szerda
18.00 óra: Alba Fehérvár – EGIS Körmend
18.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – DEAC
18.00 óra: OSE Lions – Atomerőmű SE
18.00 óra: Kaposvári KK – PVSK-VEOLIA
18.30 óra: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Jászberényi KSE
19.00 óra: Sopron KC – Szolnoki Olajbányász
19.15 óra: Naturturtex-SZTE-Szedaák – Zalakerámia ZTE KK
Hajrá JKSE!
Szántai Tibor