A győzelemhez pontosabban kell dobni


NB1/A

Bár -15-ről visszajöttünk a meccsbe, s a 38. percben már csak 3 pont volt a hátrányunk, végül 75-65-re kaptunk ki a Kecskeméten. Fotó: mkosz.hu.

Egy teljesen kiegyenlített első negyeddel kezdődött a találkozó, melyben váltott vezetéssel haladtak a csapatok, s a végén egyetlen ponttal a hazaiak álltak jobban (22-21). Meglepően sok volt a pont, s ahogy az várható volt, a folytatásban jobban védekeztek a csapatok, Ennek megfelelően a második negyedben mindössze 25 pont született. Ehhez persze kellett az is, hogy mindkét oldalon ziccereket is hibáztak a játékosok. A nagyszünetre 36-33-as eredménnyel mentek pihenőre a csapatok, azaz 20 percnyi játék után még semmi sem dőlt el.

A harmadik negyedben ismét több pont esett. Sajnos a hazaiak továbbra is jobban céloztak és nagyobb százalékkal értek célba dobásaik, így 9 pontra nőtt az előnyük a záró tíz perc megkezdése előtt. A mérkőzés első harminc percében jellemzően hol az egyik, hol a másik csapat szerzett 5-9 pontot sorozatban. A negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy a hazaiak döntésre vitték a dolgot, hiszen már 68-52-ra vezettek. Ekkor viszont leblokkoltak a kecskeméti játékosok és egy 12-0-s rohanással visszajöttünk a meccsbe. Két perc volt ekkor még hátra, s a folytatásban már csak hazai pontok születtek. A jobban, pontosabban dobó házigazdák így végül 10 pontos különbséggel nyerték meg a találkozót (75-65).

Nagy kár ezért a vereségért, mert küzdött, hajtott csapatunk, s védekezésben egészen jól is teljesítettek kosarasaink, ám sok dobást rontottunk, s így nem tudtunk nyerni idegenben. a hazaiak egyértelműen azzal szerezték meg a győzelmet, hogy közelről, közép távolról, távolról és a büntetővonalról is jobban céloztak, mint a mieink. Egyértelmű, hogy a bajnokság folytatására a dobáshatékonyságunknak javulni kell, ha mérkőzéseket szeretnénk nyerni. A lepattanózásban is jobb volt a Kecskemét, viszont amit érdemes kiemelni: csak 6 eladott labdánk volt a 40 perc alatt. A csapat küzdeni tudása és védekezése rendben van, de több pontot kell szereznünk a mérkőzéseken, mert 65-70 ponttal csak nagyon ritkán lehet győztesen elhagyni a pályát.

 

KTE-Duna Aszfalt – Jászberényi KSE 75-65 (22-21, 14-11, 23-17, 16-16

KTE.Duna Aszfalt: Wittmann 18/6, Thomas 5/3, Djeraszimovics 23/9, Djuraszovics 8, Karahodzsics 16. Csere: Miliszavljevics 5, Révész -, Lewis -.

Jászberényi KSE: Nelson 13/6, Miller 11/3, Brbaklics 7/3, Alekszandrov 15/6, Pantelics 3. Csere: Mészáros 9/3, Ruják 5/3, Peringer 2, Buzás -.

A találkozót az alábbiak szerint értékelték a vezetőedzők, illetve egy-egy játékos (forrás: mkosz.hu)

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: – Mindenképpen nagyon boldog vagyok, köszönöm a játékosaimnak ezt a hozzáállást, és gratulálok nekik. Jár a gratuláció a Jászberénynek is, hiszen rendkívül jól játszottak. Nem lepett meg, hogy ilyen szoros lett az eredmény, erre számítottunk. Évek óta egy rendszerben dolgozunk, és nagyon fontos, hogy együtt tudjunk lenni, kompaktak tudjunk edzeni. Jött egy új játékos, őt is be kell építeni, illetve Djerasimovic sem tud mindig itt lenni, szóval ezek nehezítik a dolgunkat. Így a vendégek védekezésben megvalósított váltásai feladták a leckét. Az Alba elleni siker most ér igazán sokat. Jól jön most a pihenő a csapatnak, aztán majd újult erővel vágunk neki a folytatásnak. Köszönjük a szurkolóknak, bízom benne, hogy márciustól is legalább ennyien kijönnek buzdítani bennünket!

Miljan Curovic, a JKSE vezetőedzője: – Esélytelenként látogattunk ma Kecskemétre, ennek ellenére egy szoros meccset tudtunk vívni a hazai pályán kiváló KTE-vel. Elégedett vagyok azzal, amit láttam, mert egészen a végéig meccsben voltunk. Gratulálok edzőtársamnak és csapatának. Mi dolgozunk tovább, hogy elérjük céljainkat.

Wittmann Krisztián, a KTE-Duna Aszfalt játékosa: – Gratulálok a Jászberénynek, nagyon jól játszottak, sok csapat megszenved majd ellenük, ha így folytatják. Kicsit megzavart minket a JKSE, amikor sokszor védekezést váltottak, nehezen alkalmazkodtunk ehhez. Nem volt sok pont a meccsen, ez nekünk szokott kedvezni, és most is így lett. Örülünk a sikernek, jól fog jönni most az egy hónap szünet.

Remon Nelson, a JKSE játékosa: – Egy kemény mérkőzést játszottunk egy jól felkészült csapat ellen. Igyekeztünk minden megvalósítani abból, amit előzetesen elterveztünk, de voltak hibáink, üres dobásokat vétettünk. Dolgozunk és küzdünk tovább, ahogy ezen a meccsen is tettük.

Hajrá JKSE!

Szántai Tibor