Vasárnap este Szolnokon került megrendezésre a Megyei Felnőtt Férfi Bajnokság Döntőjének mindent eldöntő, harmadik mérkőzése, ahol a Lehel Kosársuli együttese a Szolnoki Baglyok SE csapatával mérte össze erejét.
Már az első etap nagy adok-kapokkal indult, azonban 10 perc után egyik gárda sem tudott elszakadni a másiktól (22-22).
A második negyedben aztán a mieink szigorítottak védekezésükön és remek támadás befejezésekkel 13 egységgel léptek meg a Tisza-partiaktól a szünetre (33-46).
A harmadik felvonás az előző játékrészhez hasonló játékot hozott, amely intervallumban Harkai Hunor alakulata jó akciókkal tovább tudta növelni előnyét, ezáltal a záró ciklus előtt már 25 pontos jászberényi vezetést mutatott az eredményjelző (45-70).
Az utolsó szakasz ugyanakkor a hazaiaknak sikerült jobban, akik 8 egységet faragtak hátrányukból ebben a periódusban, ennek értelmében pedig végül 65-82 arányú Lehel Kosársuli győzelemmel ért véget az összecsapás. Ezzel a diadallal a mieink szerezték meg a Megyei Felnőtt Férfi Bajnokság bajnoki címét, amihez innen is gratulálunk a csapatnak, továbbá köszönjük a jászberényi szimpatizánsoknak, hogy elutaztak Szolnokra és szurkolásokkal hozzájárultak a bajnoki címhez!
A találkozó krónikájához tartozik, hogy csapatunk akkor sem zökkent ki a ritmusból, amikor 20 percre elment a világítás a teremben és így állt a játék, mivel a szünet után is ugyanazzal a harciassággal folytatták a mérkőzést a jászberényi fiúk.
Szolnoki Baglyok SE – Lehel Kosársuli 65-82
(22-22, 11-24, 12-24, 20-12)
Szolnok
Lehel Kosársuli: Vas-Teplán M. 20/3, Nyíri D. 18/12, Szőke S. 12/3, Szabó M. 8/6, Répási R. 8, Kaszás M. 7, Kovács Á. 3/3, Mondi R. 3, Novák Á. 2, Kovács V. 1, Szalkai D. -.
Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést:“Büszke vagyok a saját nevelésű fiatal felnőtt csapatunkra, amilyen harciassággal és koncentráltsággal játszották végig a döntő 3. mérkőzését. A második negyedtől kezdve kiváló volt a csapat védekezésben, és ahogy betartotta minden játékos az egyéni taktikai utasításokat is, az ellenfél hosszú ideig csak szinte büntetőből tudott eredményes lenni. Harcias hozzáállásunknak köszönhetően a védekezésben, ellenfelünknek nem ment a távoli dobás, ami előidézte a nagyobb pontkülönbséget a harmadik negyedtől kezdve. Az első-két mérkőzésen nem tudtunk meglépni többel, ez most sikerült a félidő után és aránylag könnyebb volt a mérkőzés befejezése. Pozitív, hogy megint megmutattuk a karakterünket, valamint, hogy mindenki a csapatért és az egyesületért akart küzdeni a pályán. Köszönjük a Jász-Nagykun-Szolnoki Megyei Kosárlabda Szövetségnek a jó szervezést, több hasznos mérkőzést tudtunk lejátszani fiatal játékosaink fejlődése érdekében a Megyei Felnőtt Bajnokságban. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy nagyobb számban elutaztak és mellettünk álltak a mérkőzés 40 percében.“