A vártnál nehezebben, de legyőztük hazai pályán az újoncot is

Az újonc SERCO-TF-BP csapata ellen zárta négy mérkőzésből álló hazai sorozatát csapatunk, s csütörtökön este már az ötödik idei sikerünknek örülhettünk. Igaz, a vártnál sokkal szorosabban alakult a mérkőzés, de a lényeg a győzelem megszerzése volt, s ez sikerült is.

Alekszandrov triplájával kezdődött a pontgyártás az újonc fővárosiak ellen. Coleman akadályozta szabálytalanul Bergstedtet zsákolás közben, s a vendégek játékosa biztos kézzel értékesítette a büntetőket (3-2). A másik oldalon Coleman is megmutatta, hogy nem hibázik a büntetővonalról (5-2). Pitts duplájával pedig 3 perc után már 7-2-re vezettünk. A negyed közepén Clark triplájával 11-7-re változott a mérkőzés állása. Meglehetősen csendben folyt a játék, a mieink nem tudtak igazán felpörögni. Még 2 perc 43 másodperc volt a negyedből, amikor 17-7-nél Merim Mehmedovics időt kért, és magához rendelte csapatát. Az időkérés hatott, mert 17-11-re zárkózott csapata. A különbség pedig a játékrész végéig még egy ponttal csökkent, mert a vendégeknél Clark büntetőből a nyolcadik és kilencedik pontját is megszerezte (20-15).

A második 10 perc kezdetén gyorsan egyenlítettek a fővárosiak, de Rakics triplájával ismét mi vezettünk (23-20). A vendégek jól tartották magukat, s idegenlégiósaik sorra szerezték pontjaikat (28-25). A negyed közepén pedig már csak egy pont volt az előnyünk (30-29). Egyáltalán nem tudtak felpörögni a mieink, s Clark triplájával 32-nél egyenlítettek a vendégek. Három és fél perc volt még az első félidőből, amikor Nikola Lazics időt kért. A közönség érezte, hogy fel kell rázni a fiúkat, és 34-34 után Pantelics kosarával ismét vezetést szereztünk. Clark triplája után viszont megint a vendégek vezettek (36-37), Pitts duplájával visszavettük a vezetést, ugyanakkor az első félidő játékára nem lehettünk büszkék (38-37).

McLane lopott labdát és be is dobta a ziccerét (38-39) a szünet után, Alekszandrov pedig hibázott, míg Bergstedt nem (38-41). A szurkolók próbálták felrázni a mieinket, de Pitts triplája lepattant a gyűrűről. Clark sportszerűtlen hibája után Coleman dobhatott büntetőket (40-41). Nagy rohanás kezdődött, de pont két percen át egyik oldalon sem született. A „csendet” Pitts büntetői törték meg (42-41). A negyed közepére a vendégeknek már megvolt a 4. csapatszemélyijük, s Pitts ismét büntetőzhetett (44-41). Coleman zsákolása után 46-43-nál kezdődött a negyed utolsó 3 perce. A játék színvonala továbbra sem javult, de Pitts utolsó pillanatokban szerzett triplájával sikerült 7 pontra növelnünk a különbséget a harmadik negyed végére (55-48).

Gyors két duplával kezdtük a záró tíz percet, s a vendégek mestere már a 31. perc végén időt kért (59-48). Állandósult a 7-9 pontos előnyünk, de jobban nem tudtunk meglépni a fővárosiaktól. Az utolsó négy perc 63-57-nél kezdődött, s a következő vendég dupla után Nikola Lazics időt kért (63-59). A szenvedés pedig folytatódott. Két perccel a játékidő vége előtt 69-64 volt az eredmény. A vége pedig 73-67 lett.

Nyertünk, s ezzel pozitív a mutatónk 9 mérkőzés után (5 győzelem, 4 vereség), de ezt a találkozót gyorsan felejtsük is el. Úgy tűnt, hogy a mieink nem tudtak igazán ráhangolódni erre a találkozóra, s bizony alaposan meg kellett küzdeniük a két bajnoki pontért. Egy bajnoki szezonban mindig van 1-2- ilyen mérkőzés, s az a fontos, hogy gyengébb teljesítménnyel is behúzzuk ezeket. No, most ez így is történt.

Ami nagyon pozitív volt, hogy a cserék közül Brbaklics és Czirbus új színt vitt a játékba, s dicséretet érdemel a közönség is, hiszen a szurkolók a gyengébb teljesítmény ellenére is, végig biztatatták kedvenceiket. Pozitív mérleggel kezdhetjük tehát a három hetes bajnoki szünetet – a válogatott világbajnoki selejtezőket játszik -, s készülhetünk a december második felében igen sűrűnek ígérkező évzárásra. Még négy mérkőzésünk lesz ebben az évben, s ezeken akár a Magyar Kupa 8-as döntőjébe való kerülést is kiharcolhatjuk. Persze ne szaladjunk ennyire előre, készüljünk mindig csak a következő találkozóra.

JP Auto-Jászberényi KSE – SERCO-TF-BP 73–67 (20–15, 18–22, 17–11, 18–19)

JP Auto-JKSE: Pitts 19/3, Rakics 10/6, Coleman 16, Alekszandrov 13/3, Pantelics 9/3

Csere: Czirbus 4, Cseh -, Brbaklics -, Kerpel-Fronius 2

Vezetőedző: Nikola Lazics

SERCO-TF-BP: Clark 29/15, Szobi 8, Buzás -, McLane 14/6, Bergstedt 13

Csere: Beák -, Krnjajszki 3

Vezetőedző: Merim Mehmedovics

Kipontozódott: Buzás (40. perc)

A forduló további mérkőzéseit pénteken, szombaton és vasárnap rendezik.

Szántai Tibor