Bár hazai pályán kikaptunk az Atomerőmű S csapatától a bajnokság 16. fordulójában, Alkesa Brbaklics ezúttal is jó teljesítményt nyújtott és ismét tagja lett a bb1.hu kosaras szakportál által összeállított, forduló magyar csapatának. Fotó: Gémesi Balázs.

Alkesa Brbaklics tartja jó formáját és a Szolnoki Olajbányász után az Atomerőmű SE ellen is jó teljesítményt nyújtott. Annyira jót, hogy a 15. forduló után a 16. fordulóban is bekerült a bb1.hu által összeállított legjobb magyar ötösbe. Érdekesség, hogy az ellenünk győztes Atomerőmű SE-ből pedig Lóránt Péter került a legjobbak közé, aki egyébként a forduló csapatába is bejátszotta magát.

 

A 16. forduló magyar csapata:

 

Wittmann (8) – Supola (1) – Brbaklics (4) – Lóránt P. (7) – Tóth Á. (6)

A KTE-Duna Aszfalt a hajrában maradt le a győzelemről a Szedeák ellen. Legeredményesebb játékosát, Wittmann Krisztiánt 18 pontnál (1/4 dupla, 5/9 tripla, 1/1 büntető) állította meg az ellenfél . Egy  lepattanó, három szerzett és négy  eladott labda, két kiharcolt fault és négy gólpassz fűződött még a nevéhez, így 17 VAL-lal fejezte be a 37 percét.

 

A Sopron KC legyőzte a DEAC-ot úgy, hogy a padról is jött olyan teljesítmény, mint Supola Zoltáné. A 22 perce alatt 22 VAL-t tett a közösbe, 17 ponttal (7/8 kettes, 0/2 hármas, 3/3 büntető), négy lepattanóval, egy szerzett és egy eladott labdával és négy kiharcolt faulttal.

 

Nem Aleksza Brbaklicson múlt a Jászberényi KSE veresége: 12 ponttal (4/7 dupla, 0/1 tripla, 4/4 büntető) és 25 VAL-lal igyekezett segíteni csapatát. Összesen 28 percet játszott, ezalatt nyolc lepattanó, egy eladott labda, hat kiharcolt fault és négy gólpassz került még a statisztikai lapjára.

 

Lóránt Péter ellenünk nyújtott kiemelkedő teljesítményt: 29 perc alatt hozott össze 29 VAL-t. Az Atomerőmű SE magyarja 15 pontot (5/7 dupla, 0/1 tripla, 5/6 büntető), és 12 lepattanót szerzett, azaz dupla-dupláig jutott, ehhez jött négy kiharcolt fault és két assziszt.

 

Tóth Ádám (DEAC) is közel volt a dupla-duplához a Sopron elleni vesztes meccsen.  Dobott 23 pontot (8/9 dupla, 1/2 tripla, 4/7 büntető) és kilenc lepattanót szedett. Kiharcolt hat faultot, szerzett egy labdát, kiosztott egy blokkot, és háromszor passzolt rossz helyre, így 32 perc alatt 32 VAL-t teljesített.

Zárójelben, hogy ki hányadszor szerepel a forduló magyar csapatában.

 

Aleksa Brbaklicsnak szurkolóik nevében is gratulálunk és hasonló jó teljesítményt kívánunk a bajnokság hátralévő részében is!

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor