MENÜ
Igaz a Junior gárda csak pár nap szünetet kapott az ünnepek alatt, de így sem pihentek sokat fiatal tehetségeink, mivel január 12-én, vagy 13-án kerül megrendezésre a Régiós Döntő, amely eseménynek Egyesületünk is szeretne otthont adni, azonban még nem ismert, hogy hol küzdhetnek meg egymással a felek.
A jászberényi fiúk az elődöntőben majd a Dél-Keleti Régióban második helyen végző Nagykőrösi Sólymok csapatával fogják összemérni az erejüket, míg a másik elődöntőben a Dél-Keleti Régió győztese, a Kecskeméti KA várja ellenfelét, amely kiadó egy helyért az Egri VSI KOK és a Salgótarjáni KI együttese verseng még.
created with