Az elmúlt hétvégén Szolnokon rendezték meg az U11-es Keleti Fiú és Vegyes Régiós Jamboree-t, ahová a régió bajnokaként a Lehel Kosársuli csapata is kvalifikálta magát.
Lehel Kosársuli- Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás 56-66 (18-18,20-24,14-10,4-14)
Legjobb dobók: Solti Marcell 19, Gazsi Bogdán 11, Csuka Dominik és Tóth Levente 8-8 pont.
Gyenge Gábor: Különböző okokból a minimális nyolc fővel érkeztünk a tornára. Három negyeden keresztül tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel, az utolsó negyedre azonban szétestünk. Mindkét csapat sok hibával játszott a mérkőzésen, képtelenek voltunk védőlepattanót szerezni, minimum tizenötöt ajándékoztunk a Kecskemétnek és fizikális különbség is volt a csapatok között. A tízpontos vereség vállalható, azonban sokkal agresszívabb játékkal ez a meccs nyerhető lett volna. Gratulálok a kecskemétieknek a győzelemhez!
Gyenge Gábor: A kecskemétiek elleni vereség azt jelentette, hogy tizenöt perc után következett a második összecsapásunk a miskolciak ellen. Látszólag sokat kivett a srácokból az előző meccs, nem nagyon volt részünk ilyen iramú mérkőzésekhez a bajnokság során néhány kivételtől eltekintve. Húsz percig bírtuk kellő energiával, a harmadik negyedben álla hagyott minket az ellenfél. A végére sikerült kozmetikáznunk az eredményen, a gyorsaságbeli és koncentráció közötti különbség itt is szembetűnő volt. Becsülettel helytállt ugyan csapatom ezen az összecsapáson is, azonban rengeteg tanulságot vontam le a mögöttünk hagyott két meccsből. Gratulálok a MEAFC-nak a győzelemhez!