Mivel a női kosárdöntő három mérkőzés után befejeződött – a Sopron nyerte a bajnoki címet – a vasárnapra tervezett 4. mérkőzés közvetítése elmarad. Helyette az EGIS Körmend – JP Auto-JKSE találkozót tűzte műsorra az M4 Sport, s így a találkozó vasárnap az eredeti kiírásnál 2 órával korábban kezdődik.

Érvényesült a papírforma a női bajnoki döntőben, ahol a Sopronnak elég volt három találkozó a Diósgyőr ellen, hogy megszerezze a bajnoki címet. Az M4 Sport tervezte a női döntő 4. mérkőzésének az élő közvetítését is, ám így az elmarad. Helyette a mieink körmendi vendégjátékát közvetíti a sportcsatorna. A sérülésektől tizedelt csapatunknak csak a tisztes helytállás lehet a célja ezen a mérkőzésen. Az már a mi tragédiánk, hogy az idei szezonban mindig olyankor kerülünk képernyőre, amikor szinte semmi esélyünk a győzelemre. Azaz, nem tudjuk megmutatni országnak-világnak, hogy milyen is a teljes csapatunk.

A körülményeken nem tudunk változtatni, így nekünk az maradt, hogy meglévő keretünkkel próbáljunk mindent megtenni a lehető legjobb eredmény elérése érdekében. Tudjuk, hogy ez a listavezető, bombaerős körmendiek otthonában nem lesz könnyű, de megpróbáljuk.

Felsőházi rájátszás 7. forduló

  1. május 15. – vasárnap

16.00 óra: EGIS Körmend – JP Auto-JKSE (az M4 Sport élőben közvetíti).

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor