Az Országos Kenguru Kupában már a negyedik fordulóra került sor,a jászberényi gyerekek felemásan szerepeltek a maguk mögött hagyott két mérkőzésen.
🔽🔽🔽
Szandai Farkasok- Lehel Kosársuli 42-62 (8-18, 15-11 (3-8), 4-15, 12-10)
Legjobb dobók: Bőndi Zsombor 21, Vári Zétény 16, Solti Marcell 9, Csuka Dominik és Szilárdi Dániel 5-5 pont.
🗣Gyenge Gábor: Lassan már hagyománnyá válik,hogy ha országos fordulóra kerül sor,akkor azon a héten mindig történik valami. Most is ez történt,ismét nem tudtunk teljes csapattal kiállni,három ember kellett nélkülöznöm sérülés,betegség és karantén miatt,míg egy gyerekem sérülten vállalta a játékot. A mérkőzés előtt felkészítettem az ellenfélből a gyerekeket,egy ember kellett semlegesíteni,ez hellyel-közzel sikerült is,főleg a második félidőben. Tíz ponttal vezettünk az első negyed után,jó ritmusban játszottak a gyerekek. A második negyedben három pontra megközelített minket a Szandai Farkasok,de sikerült újítanunk a játékrész végére.
A második félidőben aztán tovább növeltük előnyünket és magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok csapatomnak,további sok sikert kívánok ellenfelünknek!
🔽🔽🔽
Lehel Kosársuli- Szolnoki Kenguruk 24-64 ( 10-12, 1-15 (6-7), 6-10, 1-20)
Legjobb dobók: Bőndi Zsombor 7, Solti Marcell 6, Yiadom Lilly 4 pont.
🗣 Gyenge Gábor: A második meccsen a teljesen friss,aznap az első meccsét játszó Szolnoki Kenguruk csapatával mérkőztünk meg. A második fordulóban az első meccsünket játszottuk velük,akkor nyertünk ellenük. Most viszont kis pihenőt követően csaptunk össze ellenfelünkkel és az első mérkőzés fáradalmai ki is ütköztek. Szinte az összes hibánkat kihasználták és könyörtelenül megbüntették a szolnokiak! Főleg a második és a negyedik negyedben volt hatalmas különbség a felek között. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez,de a különbség nem tükrözi hűen az erőviszonyokat az ismert előzmények miatt. Rengeteget kell még dolgoznunk,hogy jobb eredményeket érjünk el a jövőben,de az első mérkőzésen mutatott teljesítményünk bizalomra ad okot.
Hajrá Lehel Kosársuli!⚪️🔵