MENÜ
A 17. fordulóban minden mérkőzést szombaton játszottak. A játéknap meglepetését a mieink okozták, hiszen Székesfehérváron nyertek a bajnokságban gyengélkedő, de a nemzetközi kupában jól szereplő Alba Fehérvár ellen. Többen is remekeltek, s közülük Damier Pitts a dobóhátvéd poszton bekerült a kezdo5.hu kosaras szakportálon a forduló válogatottjába.
A kezdo5.hu kosaras szakportál azt is figyelembe veszi, hogy ki, ki ellen ért el kiemelkedő teljesítményt. Ha egy-egy poszton közel azonos mutatókkal végeznek játékosok, akkor az dönt, hogy melyikük csapata játszott erősebb ellenfél ellen. A 17. fordulóban a dobóhátvéd poszton a debreceni Dugat a SERCO-TF-BP ellen, a zalaegerszegi Ware a Szeged ellen idegenben hasonlóan jól teljesített, mint a mi fiunk. Mindkét játékos csapat nyert is, ahogy mi is nyertünk az Alba Fehérvár ellen. A szakportál szerint pedig az Alba Fehérvár elleni Pitts teljesítmény volt a legértékesebb. Így kosarasunk már a 3. alkalommal került náluk a forduló válogatottjába.
A 17. forduló válogatottja:
Irányító: Angelo Warner 30 Val – Sopron KC (4)
Dobóhátvéd: Damier Erik Pitts 26 Val – JP Auto-JKSE (3)
Kiscsatár: Benke Szilárd 35 Val – Szolnoki Olaj KK (1)
Erőcsatár: Evan Bruinsma 27 Val – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (3)
Center: Andriy Agafonov 38 Val – Zalakerámia ZTE KK (7)
Legjobb hatodik ember: Ronald Curry Jr.26 Val – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (2)
A 17. forduló MVP-je: Andriy Agafonov 38 Val – Zalakerámia ZTE KK
Damier Pittsnek gratulálunk és hasonló sikeres folytatást kívánunk!
Hajrá JP Auto-JKSE!
Szántai Tibor
created with