A csapatok sorra jelentik be, hogy a március 14-re kisorsolt bajnoki mérkőzéseken nem lépnek pályára a korona vírus járvány megelőzése érdekében. Így elmarad a mieink EGIS Körmend elleni találkozója is.
A BB1.hu információi szerint – Lóránt Péter (ASE) kezdeményezésére – a magyar bajnokság csapatkapitányai levélben kérték a bajnokság felfüggesztését, és azt, hogy már a szombati játéknapon ne kelljen pályára lépniük.
Az MKOSZ a csapatok kezébe adta a döntést, péntekennégy óráig kell jelezniük, hogy pályára lépnek-e vagy sem.
A bajnoksággal kapcsolatos végső döntés kedden születhet meg, akkor az MKOSZ elnöksége és a klubok képviselői tartanak egyeztetést.
Közben a csapatok sorban jelentik be, hogy elmaradnak a szombati mérkőzések. Pénteken 14 órakor már biztos, hogy négy találkozó elmarad. Nem játsszák le a:
Jászberényi KSE – EGIS Körmend
Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
PVSK-Veolia – OSE Lions
DEAC – Alba Fehérvár találkozók.
Vélhetően ezek után a további három mérkőzést sem rendezik majd meg.
Hajrá JKSE!
Szántai Tibor