Elrontottuk az utolsó perceket, így búcsúztunk az első osztálytól
A NB I/A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság Play-out 4. fordulójában csapatunk a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadta hazai pályán. Sajnos Xeyrius Williamsre továbbra sem számíthatott Patai Benjamin, Orlando Coleman viszont visszatért eltiltását követően. A mérkőzést a tervezettekhez képest 1 órás késessel kezdődött, mivel egy közúti baleset miatt kialakult torlódás következtében a vendégek csak késve értek a Bercsényi úti sportcsarnokba.
A találkozó az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott, szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, még úgy is, hogy számos mutatóban felül múltuk riválisunkat. A mérkőzés során kétszer is kétszámjegyű különbséggel vezettünk, azonban a véghajrát érthetetlen módon elrontotta együttesünk és Donaldson dudaszós duplájával a ZTE nyerte a mérkőzést. Ezzel matematikailag is biztossá vált, hogy kiestünk a NB I/A-csoportos bajnokságból.
Jászberényi KSE – Zalakerámia ZTE KK 90-91 (21-18, 21-23, 27-18, 21-22)
Play-out 4. forduló
Jászberény
Tóth C., Söjtöry T. F., Balogh Gy.
JKSE: Garrett 14/3, Coleman 30/3, Brbkalic 9/3, Czirbus 15/3, Primorac 20/15. Cserék: Ruják -, Füzi -, Filipovic 2.
ZTE: Simon -, Donaldson 32/9, Bonifert 14/6, Vuko 14, Szabó 24/12. Cserék: Antoni -, Polster 3/3, Völgyi 4.
Patai Benjamin : Két tartalékos csapat találkozóján sokáig úgy tűnt, sikerül megszereznünk szezonbeli első hazai győzelmünket. Sajnos a végjátékban hiányzott a kellő rutin és higgadtság a játékunkból. Öt játékossal nehéz mérkőzést nyerni.
Heinrich Róbert : A találkozó alatt sokszor úgy éreztem, hogy nem vagyunk a megfelelő mentális állapotban. Hogy a fiúk a véghajrában honnan vették az erőt a fordításhoz, nem tudom, de dicséret jár nekik érte. A végjátékban ez az akarat diadala volt. Sok sikert kívánok a jászberényieknek, és remélem, hogy a következő szezon már mindenkinek sokkal könnyebb lesz.
Mladen Primorac : Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit mondani. Többször vezettünk 10 pontnál nagyobb különbséggel, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Csak saját magunkat hibáztathatjuk, hogy ez elmaradt.
Vuko Tonko : Érdekes, változatos mérkőzést játszottunk, ahogy legutóbb is itt Jászberényben, amikor hosszabbítás után nyertünk. Mindkét csapat nagyot küzdött, és számomra is szinte hihetetlen, ami az utolsó 3 percben történt. Nagyon örülünk a győzelemnek.
Folytatás szombaton az OSE Lions ellen.
Hajrá Jászberény!