Ez történt a 23. fordulóban


NB1/A

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

A korábbról elhalasztott 23. forduló mérkőzéseivel szerdán este befejeződött az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság alapszakasza. Amint arról már beszámoltunk, csapatunk nagyszerű győzelmet aratott Pakson, s ezzel kedvező helyzetben kezdheti majd az alsóházi rájátszást.

A mieink paksi sikerének értékét növeli, hogy az egyik legjobb formában lévő idegenlégiósunk, Uros Lucsics nélkül értük el, aki vállsérülés miatt nem lehetett ott a pályán. A többiek viszont, akik Nikola Lazics rendelkezésére álltak, mindent megtettek a sikerért, s ezzel kedvező helyzetbe hozták csapatukat az alsóházi rájátszás kezdete előtt.

Atomerőmű SE – JP Auto-JKSE 66-74

Közvetlen vetélytársaink közül a MAFC Szegedre látogatott, s bár a fővárosiak bravúrra készültek, végül simán kikaptak. A hazaiak semmit sem bíztak a véletlenre, már az első negyed végén vezettek, hogy a harmadik 10 percben végleg eldöntsék a két pont sorsát.

Naturtex-SZTE-Szedeák – MAFC 108-85

Ugyancsak az alsóház tagja a DEAC is, amely a Zalaegerszeget fogadta. A tabellán elfoglalt helyezések alapján a vendégek számíthattak volna a találkozó esélyesének, ám a debreceniek végig kezükben tartották a játék irányítását. A találkozó sorsa itt is a harmadik negyedben dőlt el, melyet 7 ponttal nyertek a házigazdák, s előnyük 12 pont volt a záró tíz perc előtt.

DEAC – Zalakerámia ZTE KK 83-71

A negyedik alsóházi csapat, a Sopron a bajnok Alba Fehérvár ellen hazai pályán zárta az alapszakaszt. A soproniak az utolsó pillanatig kétségessé tudták tenni esélyesebb ellenfelük győzelmét, ám végül 3 ponttal alulmaradtak.

Sopron KC – Aba Fehérvár 77-80

Meglepetés született Kaposváron, ahol az elmúlt hetekben remek formába lendült hazaiak a listavezető Szolnoki Olaj KK-t fogadta. Bár az első két negyedet és a záró tíz percet is megnyerte a Szolnok, a harmadik játékrészt 19 ponttal (35-16) elveszítette a vendégcsapat, s ez a meccsbe került Vojvodáéknak.

Kaposvári KK – Szolnoki Olaj KK 97-89

Kecskeméten a körmendiek vendégeskedtek. A két felsőházi csapat találkozóján egy pillanatig sem volt kérdéses a hazaiak győzelme, akiknél az ex-jászberényi Dramicsanin szerezte a legtöbb pontot (22).

KTE-Duna Aszfalt – EGIS Körmend 93-77

Szombathelyen a PVSK vendégszerepelt, s a pécsiek nem tudtak meglepetést okozni. A hazai pályán az alapszakaszban veretlen Falco az első negyedet ugyan 3 ponttal elveszítette, ám a folytatásban egyértelműen dominált és végül 19 pontos különbséggel nyert.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PVSK-VEOLIA 80-61

Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság alapszakaszának végeredménye:
1. Szolnoki Olaj KK 21 gy 5 v
2. Falco-Vulcano Energia KC 19 gy 7 v
3. Alba Fehérvár 18 gy 8 v
4. EGIS Körmend 18 gy 8 v
5. KTE-Duna Aszfalt 15 gy 11 v
Az első öt helyezett a felsőházban játszik tovább. Az első négy lesz a kiemelt – pályaelőny – a negyeddöntők során.

6. Atomerőmű SE 13 gy 13 v
7. Zalakerámia ZTE KK 13 gy 13 v
8. PVSK-VEOLIA 13 gy 13 v
9. Kaposvári KK 12 gy 14 v
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 11 gy 15 v
A 6-10. helyezett csapatok a középházban játszanak tovább. A 6.-7.-8. helyezettek jutnak az egyenes kieséses rájátszásba.

11. JP Auto-JKSE 9 gy 17 v
12. DEAC 8 gy 18 v
13. Sopron KC 6 gy 20 v
14. MAFC 6 gy 20 v
Az alsóházi csapatok a play out és a kiesés elkerüléséért játszanak egymással. A 11. és 12. helyezett egyeneságon bennmarad, míg a 13. és 14. helyezett 2 győzelemig tartó play out-ot játszik egymással a bennmaradásért.

Szántai Tibor