Ez történt a 6. fordulóban


NB1/A

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Három mérkőzésen is egy vagy két pont döntött az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 6 fordulójában. Azaz, izgalmakban nem volt hiány, s született meglepetés is.

Amint arról korábban már részletesen beszámoltunk, a 6. forduló talán legizgalmasabb végjátékát éppen a mieink Körmend elleni hazai mérkőzése hozta. Mindössze négy másodperccel a vége előtt 88-88-nál esett a mindent eldöntő kosár, amely a vendégek sikerét jelentette.

JP Auto-JKSE – EGIS Körmend 88-90 ((20–21, 23–29, 21–23, 24–17)

Izgalmasra sikeredett a következő két fordulóbeli ellenfelünk egymás elleni találkozója is. Végig szoros volt a találkozó állása, de a végén a házigazda kecskemétiek örülhettek, akiknél az első félidőben az ex-jászberényi Dramicsanyin 19 pontot szerzett.

KTE-Duna Aszfalt – Sopron KC 73-72 (21-20, 23-25, 15-15, 14-12)

Az Atomerőmű hazai pályán az első félidőben lejátszotta a pályáról a kaposváriakat és 14 ponttal vezettek. A nagyszünetet követően viszont változott a játék képe és a végén izgulhattak a hazaiak, hiszen előnyük nagyon fogyott, de két ponttal csak megnyerték a találkozót.

Atomerőmű SE – Kaposvári KK 83-81 (27-20, 20-13, 21-30, 15-18)

A forduló rangadóján a zalaegerszegiek hazai pályán csak egy félidőn át tudták a lépést tartani a címvédő ellen. A harmadik negyedben a szolnokiak megléptük ellenfelüktől, s a záró tíz percben tovább növeltük előnyüket, s végül 21 pontos sikert arattak.

Zalakerámia-ZTE KK – Szolnoki Olaj KK 75-96 (28-28, 26-27, 13-25, 8-16) 

A forduló meglepetése Debrecenben született, ahol a hazaiak az első negyedben 15 pontos előnyt szereztek a hét közben Olaszországban nemzetközi kupameccset játszó Falco ellen. A folytatásban a szombathelyiek próbálkoztak ugyan, de csak csökkenteni tudták hátrányukat és megérdemelten kaptak ki.

DEAC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (34-19, 16-21, 25-23, 20-25)

A bajnokság egyetlen nyeretlen csapata, a SERCO-TF-BP az első félidőben még csak 7 pontos hátrányban volt a pécsiekkel szemben, akik a harmadik és negyedik negyedet alaposan megnyomták és érvényesítették a papírformát. A 32 pontos különbség mindent elmond a csapatok játékerejéről.

SERCO-TF-Bp – PVSK-VEOLIA 53-85 (12-16, 16-19, 11-25, 14-25)

Székesfehérváron a szegedieknek pillanatnyi esélyt sem adott az Alba Fehérvár. A fordulóról fordulóra egyre jobb formában játszó Dzunics-legénység már a félidőben 20 ponttal vezetett, s nem vette félvállról ellenfelét a második félidőben sem.

Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák 97-68 (27-20, 27-14, 20-17, 23-17)

Hat forduló után igen szoros az állás a tabellán, hiszen elég sok a körbeverés. Egy-egy győzelemmel több helyet is előre léphet egy csapat. Ezért is lesz nagyon fontos számunkra a következő három forduló, amikor hazai pályán a Kecskemétet, a Sopront, majd a tabella végén győzelem nélkül álló fővárosiakat fogadjuk. Három győzelemmel nagyot javíthatnánk a helyezésünkön, de egyelőre csak a következő találkozóra, a KTE-Duna Aszfalt elleni mérkőzésre érdemes koncentrálnunk.

A bajnokság állása a 6. forduló után:

  1. PFSK-VEOLIA 5 gy 1 v
  2. Szolnoki Olaj KK 5 gy 1 v
  3. Alba Fehérvár 4 gy 2 v
  4. Zalakerámia-ZTE KK 4 gy 2 v
  5. EGIS-Körmend 4 gy 2 v
  6. Atomerőmű SE 3 gy 3 v
  7. Sopron KC 3 gy 3 v
  8. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 3 gy 3 v
  9. KTE-Duna Aszfalt 3 gy 3 v
  10. DEAC 3 gy 3 v
  11. JP Auto-JKSE 2 gy 4 v
  12. Naturtex-SZTE-Szedeák 2 gy 4 v
  13. Kaposvári KK 1 gy 5 v
  14. SERCO-TF-Bp 0 gy 6 v

Szántai Tibor