MENÜ
Forrás: Kosársport Mkosz facebook
Pénteken két mérkőzéssel kezdődött és vasárnap az Alba – Szolnok rangadóval zárult az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 8. fordulója, melyben öt hazai és két vendég siker született.
Amint arról korábban már beszámoltunk, csapatunk jó kezdés után végül hosszabbításban tudta hazai pályán legyőzni a soproniakat a 8. fordulóban. Simának indult – vezettünk már 18 ponttal is -, ám a végére nagyon izgalmas lett a találkozó, melynek ráadásában egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél. Nagyon fontos győzelmet arattunk, s ezzel a tabellán is javítottunk helyezésünkön.
Izgalmak persze nem csak nálunk, de más pályákon is voltak. Nézzük, mi történt még a 8. fordulóban.
Nem volt esélye a kaposváriaknak Debrecenben, ahol Boriszov és Ivosev vezérletével a hazaiak már 20 pontnál is nagyobb különbséggel vezettek, s a vendégeknek csak az utolsó negyedben sikerült egy kicsit kozmetikázni az eredményen. A hazaiaknál Ivosev 31 Val-lal, Boriszov 30 Val-lal zárt, míg a kaposváriaknál Hendlein nyújtott a legjobb teljesítményt, aki 25 Val-ig jutott. A DEAC legeredményesebb pontszerzője Boriszov volt 21 ponttal, míg a kaposváriaknál Spica 15 pontot szerzett.
DEAC – Kaposvári KK 80-65 (19-15, 25-15, 22-16, 14-19)
Zalaegerszegen az első negyedet nagyon megnyerte a hazai együttes, ám a folytatásban a paksiak visszajöttek a mérkőzésbe. Annyira, hogy három perccel a vége előtt az ASE 7 ponttal vezetett. A hajrát viszont nagyon elrontották a vendégek és 1,2 másodperccel a mérkőzés vége előtt a hazaiak szerezték meg a győzelmet jelentő kosarat. A találkozót követően az ASE vezetőedzője, Srecko Szekulovics felajánlotta lemondását, melyről a klubnál a hét elején döntenek. A zalaegerszegieknél Agafonov 25 pontot szerzett, s 36 VAL-ig jutott. A vendégeknél a 21 pontos Jevtovics 40 Val-lal zárt.
Zalakerámia-ZTE KK – Atomerőmű SE 99-98 (34-21, 20-28, 17-24, 28-25)
Szombathelyen nem volt esélye a pécsieknek, akik az első félidőben írd és mond, mindössze 17 (!) pontig jutottak. Igaz ugyan, hogy a házigazdák sem nyújtottak túl jó teljesítményt, de a meglehetősen közepes színvonalú találkozót így is biztosan nyerték. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a szombathelyi vezetőedzőt, Gasper Okornt a játékvezetők két technikai után kiállították. A Falcóban a 22 pontig jutó Reddic 35 VAL-t ért el, míg a vendégeknél a 21 pontos Taylor volt a legjobb 27 VAL-lal.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PVSK-VEOLIA 68-53 (15-12, 15-5, 21-18, 17-18)
Körmenden a Szeged végig jól tartotta magát, de a győzelem megszerzésére nem volt esélye. A hazaiak végig kézben tartották a játék irányítását és megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot. A körmendieknél Hammonds és Bradford 18-18 pontot szerzett, s utóbbi 29 VAL-lal lett csapata legjobbja. A szegedieknél Davis 23 ponttal és 25 VAL-lal volt a legjobb
EGIS Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák 93-84 (21-17, 25-27, 27-17, 20-23)
Az újonc fővárosiaknak hazai pályán sem volt esélye a Kecskemét ellen. A Tehetséges Fiatalok új idegenlégiósa, Clark 24 ponttal, jól mutatkozott be, de nála is jobb teljesítményt nyújtott Bergstedt, aki 21 pontig jutott és 39 VAL-lal zárt. A kecskemétieknél ezúttal is Rastko Dramicsanyin volt a legjobb 20 ponttal és 24 VAL-lal.
SERCO-TF-BP – KTE-Duna Aszfalt 64-86 (15-29, 16-15, 20-24, 13-18)
A forduló rangadója nem hozott túl jó játékot. Az Alba Fehérvár katasztrofálisan kezdte a találkozót (2-14) a Szolnok ellen, de az első negyed végére 5 pontra csökkent a hazaiak hátránya. Sőt, a harmadik negyed végén már egy ponttal a fehérváriak vezettek. A záró tíz percben nem volt kérdés a címvédő sikere a gyengén játszó hazaiak ellen. A szolnokiak fegyelmezettebben játszottak és csapatként múlták felül az egyénieskedő, nagyon rosszul dobó hazaiakat. Az Albában Freeman 15 ponttal és 22 VAL-lal volt a lejobb, míg a Szolnoknál Vojvoda és Milosevics 21-21 pontot szerzett, s mindketten VAl-ig jutottak.
Alba Fehérvár – Szolnoki Olaj KK 63-73 (15-20, 22-20, 14-10, 12-23)
A bajnokság állása a 8. forduló után:
Szántai Tibor
created with