Felnőtt megyei csapatunk 8 ponttal győzött Szolnokon

Felnőtt megyei csapatunk a tegnapi napon a megyeszékhelyen lépett pályára a Szolnoki Olaj KK U19-es gárdája ellen a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Amely összecsapás első negyede nagy küzdelmet hozott (21-19), de a második etapban a mieink ledolgozták hátrányukat és a félidőre már 7 pontos jászberényi vezetéssel mentek a felek (32-39).

A szünet utáni játékrészben tovább növelték előnyüket ifjú kosarasaink (51-62), majd az utolsó periódusban a szolnokiak tudtak faragni 3 egységet hátrányukon, ugyanakkor a lefújást követően ezzel együtt is 60-68 arányú Lehel Kosársuli győzelem született.

Szolnoki Olaj KK U19 – Lehel Kosársuli 60-68
(21-19, 11-20, 19-23, 9-6)
Szolnok

Lehel Kosársuli: Szabó M. 25, Mondi R. 20, Kovács V. 11, Répási R. 5, Szalkai D. 3, Kaszás O. 2, Kövér Á. 2, Bogdán B. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést:”Még ha kombinált csapattal is játszunk sorozatban a megyei felnőtt mérkőzéseinket a junior rájátszás miatt, akkor sem indokolt, hogy nem volt megfelelő a hozzáállásunk védekezésben. A következő mérkőzéseken nagyobb alázatra lesz szükség védekezésben a csapat érdekében.