Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés a pécsi hiszen a hazaiak jó formában vannak, míg nálunk az irányító Nelson sérülés miatt kiszállt ebből a bajnokságból, de reméltük, hogy esetleg meglephetjük a hazaiakat. Nos, ez az első félidőben sikerült, de a negyedik negyedre teljesen szétestünk.
A Ruják, Rakics, Alekszandrov, Coleman, Pantelics ötössel kezdtük a játékot, s bár az első kosarat a hazaiak szerezték, a negyed feléig rendre nálunk volt az előny (4-9, 9-11, 9-13). A 7. percben Budimir pontjaival fordított a Pécs, s a hazaiak meg sem álltak 19-13-ig, azaz 10 pontot szereztek sorozatban. A legjobbkor jött Rakics kétpontosa, mellyel 4-re csökkentettük a hátrányunkat (19-15). Sajnos már ekkor látszott, hogy túl sok labdát adun el (mi ötöt, a hazaiak kettőt) és a távoli dobásaink sem sikerültek.
A második negyedben mi kezdtünk jobban és Pantelics, Cseh, majd Kerpel-Fronius talált a pécsi kosárba és a 13. perc elején ismét vezettünk (19-21). A folytatásban 23-25-ig felváltva estek a pontok, miközben mi már 10 (!) eladott labdánál tartottunk. A játékrész második felét a hazaiak kezdték jobban, Simon és Horti pontjaival fordítottak 28-25-re. Rakics és Pantelics duplájával újra nálunk volt az előny (28-29), de 31-29-nél Rakics két jó büntetője kellett ahhoz, hogy a félidő végén egalizálni tudjuk az eredményt (31-31).
Érdekes első félidő volt. Úgy álltunk döntetlenre a pécsi csapat ellen, hogy mi 12(!), ők 6 labdát adtak el, s míg a mieink 8 távoli kísérletéből csak egy volt jó, addig ők 11-ből háromszor betaláltak.
Sajnos a nagyszünet után gyorsan eldőlt a találkozó sorsa. A pécsiek egy 10-0-s rohanással kezdtek (41-31), Ehhez persze kellett a három perc alatt eladott öt labda is a mieink részéről. Coleman kosarainak köszönhetően nem nőtt tovább a különbség a csapatok között. Ebben a negyedben az első 8 pontunkat amerikai légiósunk szerezte. A 29. percben Kesar kihagyott két büntetőt, míg Coleman szerzett egy duplát, s felcsillant a felzárkózás reménye (53-47). Ám jött Kesar triplája a játékrész lezárásaként és 9 pontos hátránnyal várhattuk a záró tíz percet (56-47).
Ekkor úgy tűnt, hogy nem lehetetlen még a fordítás, ám a befejező negyedben minden úgy alakult, ahogy azt a hazaiak szerették volna. Védekezésben és támadásban is egyértelmű volt a házigazdák fölénye, s ez az eredményben is tükröződött. Hiába kért időt Nikola Lazics, ezzel sem sikerült felráznia játékosainkat, illetve kizökkenteni a pécsieket a jó sorozatukból. Folyamatosan nőtt a különbség a csapatok között és a végén 24 ponttal nyertek a hazaiak.
A statisztika pedig pontosan megmutatta, hogy hol is maradtunk alul. Huszonöt labdát adtunk el, míg a pécsiek csak hatott, s az ő 9/22-es triplamutatójával szemben mi 2/16-ot produkáltunk. Hiába szedtünk le több lepattanót (27-33), s dobtuk jobban a középtávoliakat, a közelieket és a büntetőket, mert védekezésben sok hibát követtünk el. Természetesen nagyon hiányzott Remon Nelson is a pályáról, de nem történt tragédia, sok mérkőzés van még hátra. Tanulni kell ebből a vereségből, s a következő mérkőzéseken javítani a most elkövetett hibákat.
A hazaiaknál Taylor és az ex-jászberényi Horti Bálint nyújtotta a legjobb teljesítményt, míg nálunk leginkább Coleman és Rakics dicsérhető.
Pécsi VSK-VEOLIA – JP Auto-Jászberényi KSE 79-55 (19-15, 12-16, 25-16, 23-8)
PVSK-VEOLIA: Pongó 5/3, Taylor 14, Csirics 8/6, Budimir 13, Horti 16/6.
Csere: Kesar 9/3, Antóni 6/3, Simon 8/6.
Vezetőedző: Csirke Ferenc
JP Auto-JKSE: Rakics 13/3, Ruják B. 3/3, Coleman 15, Alekszandrov 4, Pantelics 8.
Csere: Kerpel-Fronius 6, Cseh 4, Brbaklics 2.
Vezetőedző: Nikola Lazics
Az MKOSZ honlapján (kosarsport.hu) a két vezetőedző és a csapatok egy-egy játékosa a következőképpe értékelte a találkozón történteket:
Csirke Ferenc, a PVSK-VEOLIA vezetőedzője: Az első félidőben úgy néztünk ki, mint aki tegnapelőtt kezdett kosarazni. Várható volt, hogy a Jászberény statikus lesz, mi ezt a ritmust átvettük. Túl sokat cipeltük a labdát, keveset passzoltunk. Fordulás után agresszívebbek lettünk, a lerohanásaink végre kosárral végződtek és távolról is betaláltunk.
Nikola Lazic, a JP Auto-JKSE vezetőedzője: Az első félidő egál volt, pedig mi egész meccsen jól védekeztünk, de rosszul dobtunk. Huszonöt eladott labda sok, idegenben ötvenöt dobott pont kevés.
Horti Bálint, a PVSK-VEOLIA játékosat: A Jászberény jól kezdte a mérkőzést, nem látszott a játékukon, hogy egy fontos játékosuk hiányzik. A félidőben a vendégek megtorpantak, ami nekünk kedvezett. A gyors indításainkat többnyire kosárral tudtuk befejezni, a dobószázalékunk javult, illetve már nem voltak eladott labdáink.
Brbaklic Aleksa, a JP Auto-JKSE játékosa: Jól kezdtük az első félidőben, de a második játékrészben ezt már nem tudtuk megismételni. Az látszott a játékunkon, hogy az irányítónk nagyon hiányzott, ehhez párosult a buta hibáink sokasága.
Szántai Tibor