Idegenben nyert és lett csoportgyőztes Serdülő A csapatunk a Megyei Bajnokságban

Szerdán délután Szolnokon lépett pályára a Lehel Kosársuli Serdülő A gárdája, ahol a házigazda Szolnoki KA “C” együttesével mérte össze erejét.

A mérkőzést ellenállhatatlanul kezdték a mieink, mivel remek játékkal az első negyed után több, mint 30 egységgel húztak el a hazaiaktól (2-33).

Az újabb etap során sem változott a játék képe, a jászberényi fiúk továbbra is lendületes jó játékot mutattak be, aminek köszönhetően tovább nőtt a differencia a felek között a félidőre (7-53).

A következő 10 percben aztán szorosabb játékot láthattak a kilátogató szurkolók, amely játékrész során 2 egységet faragtak hátrányukból a szolnokiak, ezáltal az utolsó periódus előtt 24-66 volt az állás.

A befejező szakaszban ugyanakkor ismét erőre kaptak a mieink, és egy kosárnyi különbséggel megnyerték ezt az intervallumot is, így végül 39-85-ös Lehel Kosársuli győzelemmel ért véget az összecsapás.

Szolnoki KA “C” – Lehel Kosársuli 39-85
(2-33, 5-20, 15-13, 17-19)
Szolnok

Lehel Kosársuli: Fodor B. 16, Nagy Á. 15, Kerek K. 10, Kocza B. 10, Zahalka M. 7, Fülöp G. 7, Takács B. 6, Czakó B. 6, Csabai B. 4, Kovács-Rékasi Sz. 2, Durucz D. 2, Kocsis L. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést:”Hoztuk a kötelezőt, a jó hozzáállás a játékhoz egész mérkőzésen megvolt. Minden játékos jól élt a kapott játéklehetőséggel.

Igaz Serdülő A csapatunk számára még van egy forduló a megyei bajnokságban, ám a ifjú tehetségeink már megnyerték csoportjukat és a folytatásban majd az elődöntő küzdelmeiben az A csoport második helyezettjével fognak játszani.