Ifjú kosarasaink mellett edzőink is ott lesznek a Megyei U11-es és U12-es válogatottban

Még március 22-én U11-es és U12-es Megyei válogató edzést tartottak Szolnokon, ahol Egyesületünket több 2007-ben és 2008-ban született gyermek képviselte.

Külön megtisztelő Egyesületünk számára, hogy két edzőnk is helyet kapott az előbb említett korosztályok szakmai stábjában. Treba-Kovács János az U11-es megyei válogatott vezetőedzői posztját látja majd el, míg segítője Rezák Tamás lesz.

Az U12-es csapatnál pedig Takács Martin fogja segíteni segédedzőként Bödő Noémi munkáját.

Dicséret illeti fiatal játékosainkat, akik megfelelő hozzáállással képviselték a Lehel Kosársulit, aminek köszönhetően 9 kosarasunk ott is lesz a megyei válogatottak tornáján.

A megyei válogatottak tornája április 7-én lesz az U12-es korosztály számára, míg május 12-én majd az U11-es korcsoport lép majd parkettre.

A megyei válogatottakba a következő játékosok kerültek be:

U11 – Hamar Barnabás, Hőgye István, Szálkai Gordon, Nagy Gergely, Rácz Péter, Varga Levente

U12 – Horti Bálint, Lékó Zsombor, Halaj Vince

Gratulálunk mindenkinek!