Ismet Sejfics szerint családként tartanak össze és a győzelmektől függetlenül támogatják egymást


NB1/A

A pénteki mérkőzést követően csapatunk centere, a bosnyák nemzetiségű Ismet Sejfics nyilatkozott a kezdo5.hu-weboldalnak, aki a holnapi ZTE elleni mérkőzésről is beszélt.

A pénteki DEAC elleni mérkőzést így látta centerünk:

“Nehéz meccs volt, egész héten rájuk készültünk, nagyon jó játékosaik vannak és sokszor indítanak le, illetve dobnak hárompontost. Erre készültünk és azzal is tisztában voltunk, hogy ez mindkét csapat számára fontos mérkőzés. Nekünk sem volt egyszerű, de a szurkolóknak se, annyi fordulópont volt a találkozó során. Végül szerintem a küzdeni akarásunk döntött, nagyon akartuk ezt a győzelmet, megérdemelten ünnepelhettünk” – nyilatkozta a Kezdő5.hu-nak a Berény légiósa, Ismet Sejfics.

A szezonkezdettel kapcsolatban az alábbi gondolatokat osztotta meg az olvasókkal magas emberünk:

“Rosszul kezdtük a szezont, szerintem azért, mert későn álltunk össze csapatként, aztán pedig gondjaink voltak a játékoscserékkel, illetve a sérülésekkel is. Én úgy gondolom, hogy minőségi csapatunk van és sokkal jobb helyet érdemlünk, mint ahol most állunk. A javulásban, a változásban jelentős szerepe van az edzőnknek, aki folyamatosan bízott bennünk és támogatott minket. Családként tartunk össze és a győzelmektől függetlenül támogatjuk egymást” – beszélt a csapatról Sejfics.

Ismet Sejfics jelen pillanatban 15 pontot és 9 lepattanót tesz hozzá csapatunk teljesítményhez átlagban, azonban minden meccsen a legjobb formáját akarja hozni:

“Minden meccsen a legjobb formámat akarom hozni. Tavaly igazán jó szezonom volt a PVSK-nál, most pedig Jászberényben próbálok minél jobban játszani – magam és a csapat miatt is, hogy nyerni tudjunk. Kőkeményen dolgozom, hogy minden meccsen egyre jobb legyek, a titok ebben, a kemény munkában rejlik.”

A holnapi ZTE elleni összecsapás szerinte nehéz lesz együttesünk számára:

“Rövid a szünet és egy nagyon jó csapat ellen játszunk. Nehéz lesz, remekül játszanak hazai pályán, a szurkolóik is sokat segítenek nekik. Megpróbálunk nyerni és bár szerintem ők az esélyesek, de a kosárlabdában sosem tudhatjuk előre, hogy ki nyer és ki veszít, bármi megtörténhet.”

Forrás:kezdo5.hu