Jó úton halad Serdülő csapatunk az Országos Főtáblán

A hétvégén az Országos Serdülő Főtábla második fordulójában Szegeden volt jelenése a Lehel Kosársulinak.

Ahol ezúttal a házigazdák mellett, a Kecskeméti KA/B gárdája, valamint a Vásárhelyi Bikák együttese várt ellenfélként a mieinkre.

Első alkalommal a szegediekkel mérték össze erejüket ifjú tehetségeink, amely mérkőzésen nagy küzdelemben szenvedtek 5 pontos vereséget (87-82).

SZEDEÁK/A – Lehel Kosársuli 87-82
(28-23, 20-22, 24-23, 15-14)
Szeged

Lehel Kosársuli: Nagy Á. 21, Kerek K. 20, Czakó B. 18, Fodor B. 10, Fülöp G. 6, Kocza B. 4, Takács B. 3, Zahalka M. -, Csabai B. -, Halász P. -, Durucz D. -, Kocsis L. -.

A második találkozón aztán a kecskemétiek ellen volt javítási lehetőségük a jászberényi fiúknak. Ez az összecsapás szintén szoros csatát hozott, ugyanakkor együttesünk remek játékkal fordította a maga javára a mérkőzést és aratott a lefújást követően 12 pontos győzelmet (72-82).

Kecskeméti KA/B – Lehel Kosársuli 72-82
(16-14, 16-25, 17-20, 23-23)
Szeged

Lehel Kosársuli: Nagy Á. 30, Fodor B. 17, Kerek K. 16, Takács B. 7, Fülöp G. 4, Kocza B. 4, Halász P. 3, Czakó B. 1, Csabai B. -, Kocsis L. -, Durucz D. -, Zahalka M. -.

A Lehel Kosársuli harmadik vetélytársa a hétvégén a Vásárhelyi Bikák alakulata volt, akik ellen pompás játékot bemutatva diadalmaskodtak fiatal kosarasaink (91-57).

Lehel Kosársuli – Vásárhelyi Bikák 91-57
(24-13, 25-13, 25-13, 17-18)
Szeged

Lehel Kosársuli: Nagy Á. 34, Kerek K. 18, Zahalka M. 9, Fodor B. 7, Czakó B. 7, Fülöp G. 7, Takács B. 5, Kocza B. 4, Csabai B. -, Halász P. -, Kocsis L. -, Durucz D. -.

Harkai Hunor edző így értékelte a három mérkőzést: “Gratulálok a csapatnak a 2 győzelemhez az Országos Serdülő Főtábla 2. fordulójában! Jó úton haladunk, hétről-hétre kevesebb hibával játszunk és a védelmünk is egyre egységesebb. Megmutattuk a karakterünket, továbbra is nagy harci kedvvel játszottunk a mérkőzéseken. Ritkán szoktam egyénileg játékost dicsérni, de csapatkapitányunk, Nagy Ádám igazi vezérként fogta össze a csapatot és hoztuk azt, amiért elutaztunk Szegedre! A következő fordulóban még nehezebb ellenfelek várnak majd ránk, ami újabb nagy kihívás lesz számunkra. Amilyen hangulat uralkodik a csapaton belül az edzéseken és mérkőzéseken, van egy érzésem, hogy érik a meglepetés. Lehet pont a következő fordulóban hozzuk a szezonban a legjobb teljesítményünket! A következő 3 hétben ezzel a mentalitással készülünk a 3. fordulóra!

Összességében tehát végül két győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégét Serdülő csapatunk.