Jól játszottak a Lehel Kosársuli kengurui Szegeden

Szegeden a Kenguru Kupa alapszakaszának 3. fordulójában lépett pályára a Lehel Kosársuli korosztályos csapata december 8-án.

Két mérkőzést játszott vasárnap Szegeden a Kenguru Kupa keretében a Lehel Kosársuli utánpótlás csapata. A 3. régió B-csoportjában egy szegedi és egy vásárhelyi együttes volt a mieink ellenfele, akik egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a napot.

A Vásárhelyi Villámok ellen az első félidőben 5 pontos előnyre tettek szert fiataljaink, de ezt a harmadik negyedben az ellenfél ledolgozta. A találkozó sorsa így a záró tíz percben dőlt el. Szoros küzdelemben végül a vásárhelyiek nyertek 3 ponttal, ám Szögi Ádám, a mieink mestere elégedett volt a látottakkal.

Vásárhelyi Villámok – Lehel Kosársuli 48-45 (9-12, 13-15, 11-6, 15-12)

A Lehel Kosársuli pontszerzői: Kocza B.(17), Hőgye T.(6), Sas G.(6), Lukácsi R.(4), Házkötő G.(4),Gulyás B.(3), Gulyás Z.(2), Hodossi M.(1), Badari Z.(1), Gergi-Bodor B.(1).

Szögi Ádám, edző: – Úgy érzem ezen a találkozón sikerült egy újabb szintet lépniük a gyereknek. Rengeteget fejlődtek ebben az évben, amit a mai nap első találkozóján maradéktalanul meg is tudtak nekem mutatni a pályán. Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, de úgy érzem ez után a találkozó után,  mind a két együttes emelt fővel hagyhatta el a parkettet.

A második mérkőzésen a szegediek ellen az első negyedben 11 pontos hátrányba kerültek fiataljaink, melyből 5 pontot a második negyedben ledolgoztak. Mivel a harmadik játékrész döntetlen eredményt hozott, így a záró etap előtt 6 ponttal vezettek a szegediek. A hajrá viszont nagyszerűen sikerült ifjú kosarasainknak, akik elsöprő játékkal, 16 ponttal nyerték az utolsó felvonást, s így a maguk javára fordították a mérkőzés eredményét.

Lehel Kosársuli – SZEDEÁKk Kisbikák: 77-67 (5-16, 23-18, 21-21, 28-12)

A Lehel Kosársuli pontszerzői: Kocza B.(30), Badari Z.(10), Házkötő G.(10), Hőgye T.(10), Lukácsi R.(7), Zelena Á.(3), Hodossi M.(2), Gulyás Z.(2), Gergi-Bodor B.(2), Gulyás B.(1).

Szögi Ádám, edző: – Büszke vagyok a gyerekekre, mert az első negyedben összegyűjtött tetemes hátrányt fokozatosan ledolgozták és helyenként szemet kápráztató megoldásokkal növelni tudták a különbséget a negyedik negyedben ami kitartott a mérkőzés végéig. Külön ki szeretném emelni a mai nap kosárszerzés tekintetében Házkötő, Hőgye és Badari teljesítményét. Továbbá csapatmunkában tett erőfeszítésért a csapat összes többi tagját és nem utolsó sorban Kocza Barnabást aki kiemelkedő teljesítményt tett a közösbe a mai nap. Kellemes karácsonyt mindenkinek, jövőre folytatjuk.

A hármas torna harmadik mérkőzésének eredménye:

SZEDEÁK Kisbikák – Vásárhelyi Villámok 47-39 (14-14, 10-9, 12-1, 11-15)

Hajrá Lehel Kosársuli!

Szántai Tibor