Kiesett az Európa Kupából szombati ellenfelünk


NB1/A

Forrás: http://www.nemzetisport.hu

Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban pénteken és szombaton a 24. forduló mérkőzéseit rendezik. Hozzánk a bajnoki címvédő, az Alba Fehérvár érkezik. Lóránték kedden még Európa Kupa visszavágót játszottak a 8 közé jutásért, ám hiába nyertek hazai pályán két ponttal, összesítésben a litván ellenfelük volt a jobb.

Az Alba Fehérvár csapata nemzetközi kupamérkőzéssel melegített a szombati, jászberényi vendégjátékára. A fehérváriak az Európa Kupa egyenes kiesése rendszerében, a legjobb 8 közé jutásért a BC Juventus csapata ellen mérkőztek. A két együttes első találkozóját Litvániában a hazaiak 13 ponttal nyerték, azaz az Alba nem volt könnyű helyzetben a visszavágó előtt. Az első mérkőzést tragikusan kezdték a fehérváriak és közel 30 pontos hátrányból jöttek vissza a meccsbe. Ez annyira sikerült, hogy 2 pontra zárkózott fel a Dzunics csapat, ám a mérkőzés hajrája a litvánoké volt, s így alakult ki a 13 pontos különbség az együttesek között.

A keddi, Székesfehérvárott rendezett visszavágón egyszer vezetett 11 ponttal az Alba Fehérvár, s akkor felcsillant a továbbjutás reménye, ám a folytatásban a litvánok jobban dobtak és végül csak két ponttal szenvedtek vereséget. A nyolcaddöntő így a végállomása lett a fehérváriak nemzetközi kupaszereplésének, amelyhez a mostani kiesés ellenére csak gratulálni lehet. Egy kicsit jobb dobóforma és összpontosítás kellett volna csak a továbbjutáshoz, mert egyáltalán nem volt nagy a különbség a két mérkőzés alapján a csapatok között.

FIBA Europa Kupa – nyolcaddöntő visszavágó

Alba Fehérvár – BC Juventus Utena 78-76 (25-21, 21-19, 17-18, 15-18)

Alba: Hill 14, Pointer 9/3, Simpson 14/9, Lóránt 7, Keller Á. 7. Csere: Kovács Á. 2, Horton 6, Mohammed 14/3, Filipovity 5/3, Keller I. -.

Juventus: Gaines 14, Bickauskis 5/3, Siksnius 8, Buterlevicius 20/12, Kupsas 12. Csere: Dendy 7, Ireland 7/3, Korniienko 3/3.

Továbbjutott: a Juventus Utena 163–152-es összesítéssel.

A fehérváriak a szezon folytatásában már a bajnokságra összpontosítanak, ahol ők a címvédők. Jelenleg viszont 22 forduló után csak a 4. helyen állnak, s ezen minden bizonnyal szeretnének még javítani az alapszakasz hátralévő fordulóiban és a rájátszásban. Azaz, nagyon nehéz dolga lesz csapatunknak szombaton, de a közönség segítségével megszorongathatjuk úgy a fehérváriakat is, ahogy azt a szolnokiakkal tettük.

Szántai Tibor